VÉLEM ÉN

Túszalku és a háború gyors, politikai eredményeket elérő lezárása helyett az örök háborút választják, hogy elkerüljék a választásokat, bukásukat, a felelősségre vonást az október 7-i katasztrófáért.

A hazai akkumulátorgyárakban zavarba ejtően sűrűn felbukkanó és rosszullétet okozó szúrós szagokra a koreaiak nem panaszkodnak, az ő társadalmuk ugyanis annyira munkaalapú, hogy nem igazán törődnek az ilyen bagatell semmiségekkel...

Tömegek akarják leváltani az ellenzéket Orbánnal együtt, kár ezt tagadni. Hogy mennyire lehet közvéleményt szondázni ilyen viharban, az persze más kérdés. Szerencsére két hónap múlva világos számokat kapunk...

Délelőtt, a Vasműben, a kor szokásainak megfelelően még elvtársozta Örkény Istvánt. Délután azonban, a Béke téri Késdobálóban ismét összefutott vele. Ekkor mondta neki bizalmasan, a hátát lapogatva: „Örkény úr, lófasz fog itt folyni, nem acél.”

Nem vagyok békepárti, mint Pétain. Nem vagyok békepárti, mint Horthy. Nem vagyok békepárti, mint Ribbentrop és Molotov. Nem vagyok békepárti, mint Chamberlain és Daladier. Nem vagyok békepárti, mint Hruscsov (1956) és Brezsnyev (1968).

A hagyományőrzés fedőnév alatt folytatott paprikajancsiskodás, az ordas eszmék és jelképek ilyetén visszacsempészése a közéletbe egyenes útját jelenti a szélsőjobb legitimációjának, az újfasizmus térnyerésének.

A megfelelő szavak, jelzők átírásával meglepő eredményre juthatunk: mintha a miniszterelnök a saját hazai, illiberális hatalomgyakorlásának receptjét ismertette volna a világ Budapestre gyűlt, egyesülni kész szuverenistáival. Lássuk csak!

Orbán Viktor a fociból jól tudhatja, a jobbszélsőtől balra a jobbösszekötő játszik. Ez a lemondott igazságügyminiszter – Varga Judit volt férje, az egykori fideszes Magyar Péter – státusza is, aki Orbán leváltása után szívesen együttműködne volt pártjával.

Kövér László pártja 1988-as kongresszusán ezt mondta: „Én szocialistának tartom magamat… Számomra ugyanis a szocializmus alapértéke a tolerancia, amely magában foglalja másik politikai meggyőződésének tiszteletben tartását.” 

„A második lépés, hogy a kifordított normalitást állami eszközökkel kezdik terjeszteni” – a magyar történelemben nem volt még kormány, amely ilyen széles arzenállal, ennyi közpénzből terjeszthette volna a saját (ab)normalitását.