Králik Emese: Aki hazudik

Kampányolásba kezdett a jelenlegi polgármester mellett, biztatta a kicsiket és a nagyobbakat, mondják meg a szüleiknek, hogy őrá kell szavazni. Majd azt ígérte, ha győz a kedvére való jelölt, elviszi a faluba Marics Petit, akivel egy házban él Salgótarjánban.

Rónay Tamás: Az orosz szál

A Nyugat jövője a tét. Ezért is veszélyes, ha a külpolitikai irányvonalat olyanok határozzák meg, akik nem egy egységes nyugati tömbben gondolkodnak, hanem saját fantazmagóriájukról állítják azt, hogy az nem más, mint egy hosszú távú vízió.

Kuklai Katalin: Kígyó a fán

Egy parkban egy férfi megállt egy nagy fa alatt, és meredten elkezdte bámulni a lombját. Megkérdezték tőle: mit néz. „Egy óriáskígyó van a fán!” – válaszolta. A kérdező is kereste a kígyót, majd örömmel konstatálta: megvan! Egyre többen álltak meg...

Hargitai Miklós: Rókamese

Nálunk harmincöt évvel ezelőtt sem a nép szabadította ki a sajtót (meg az országot) a pártfogságból, hanem az állampárt engedte el; nem tudni pontosan, hogy miért, de nem a forradalmi helyzet hatására. Ilyen szerencsénk azonban még egyszer nem lesz...

Garzó Ferenc: Kompromisszumok és a csorbult kések

Mint tudjuk, az a fő, hogy mi itt és most kimaradhassunk a harc mezejéről, ne a mi ifjúi szívünkből folyjék ki a vér. Nem szeretnénk, ha a mi ifjainkat vinnék háborúba, bár ezt senki sem kéri tőlünk, nem is fenyeget ilyen veszély, de olyan jó félni egy kicsit...

Márfai Péter: Háborús csúcshatás

“A hegemónia ellen eredményesen csak ellenhegemónia szervezésével lehet fellépni”- tudjuk Antonio Gramscitól. A csúcshatás nem varázslat. A “HÁBORÚ” a politikai propagandában egyszerű bullying. Az erőfölény közönséges, zaklató érvényesítése.

Rezeda: Zavar az Erőben

No de, az a helyzet, hogy ebben a háborúpárti Néppártban benne ücsörög a KDNP, így az a sár, amit arra fröcsögtet a Rogán-művek, rá is hullik, tehát nem ártana tisztába tenni. Semjén és aprócska csapata kinek az oldalán van akkor?

orbangy: Azariah és a hitviták

Találkozhatni posztokkal, amelyek úgy kezdődnek: „Én olyan világban szeretnék élni…” Oda lehetne esetleg az utolsó sorba írni, hogy: "ahol jogom, hogy a személyes véleményemért, meggyőződésemért ne küldjenek el az anyám kóchengeres izéjébe".