Zöldi László: Puzsér miért néz maga elé?

Nem hiszem, hogy a szemkontaktus-hiány a beszélgetőpartnerek alábecsülése, lekezelése, lekicsinylése volna. A bántás szándéka nélkül, a tehetséges írástudónak kijáró tisztelettel jegyzem meg, hogy inkább egy mentális betegség tünete.

R. Kiss Kornélia: Hány dobása van Orbán Viktornak?

Végképp felmerülhet a kérdés, a választókban és a Fideszben is, hogy nem lett volna-e jobb időben  korrigálni a hajó irányán, és hogy Orbán Viktor vízióinak, amelyek eddig sem kerültek kevésbe, mekkora ára lehet még.

Marabu: Július 1.

ujj. Nagy kihívás előtt állunk! „Az elnökség feladatait ahhoz szokták hasonlítani, mint amikor valaki vacsorát ad: házigazdaként ügyel rá, hogy a vendégek között harmónia alakuljon ki – azaz, hogy lehetőségük legyen hangot adni eltérő véleményeiknek...

Rónay Tamás: Szolgálat, nem hatalom

A kormányfőben azonban nem csak a „mainstream” Európa nem bízik, de azok sem, akiket a szövetségesének nevezett. Azzal ugyanis, hogy saját frakciót hozna létre, éppen a nagyobb populista pártcsaládokat, a „szuverenistákat” gyengítené.

Hargitai Miklós: Nekik nem fáj

Sorra ítélik el az európai kormányok, hogy Oroszország be-, illetve kitiltott több mint 80 európai sajtóterméket. Az Orbán-kabinet azonban beszédesen hallgat, annak ellenére, hogy magyar érintett – a 444.hu – is van a listán.

A. N.: A Szuverenisták frakciójában van Orbán helye

Mindez azért is érthetetlen, mert Orbán egyébként régóta jó baráti kapcsolatokat ápol az AfD vezeőivel és képviselőivel. Az AfD még Nagy Károly-díjra is jelölte. A kormánypárti Magyar Hírlap interjút is készített két éve Tino Chrupalla AfD pártelnökkel.

Szele Tamás: Na de ennyire?

Egész Dagesztánban összesen vagy nyolcszáz zsidó élhet, többnyire Derbentben, közülük egy halálos áldozatról érkezett meg nem erősített hír, szóval ez még nem biztos, de hát érthető is: viszonylag kevés izraelita jár vasárnap esténként ortodox misére.

Konok Péter: Mi is lett megvédve?

A két esemény (a két megvédelem) között egy német motorosrendőr meghalt, egy másik súlyosan megsebesült, mikor az Orbánt kísérő konvoj karambolozott. Erről Orbán Viktor Facebook-oldalán egy kurva kukk sincs.