VÉLEM ÉN

Elképzelhető, hogy szabadulásuk után szinte mindegyikük talált valamilyen hasznos és tisztességes elfoglaltságot magának. Szegényeket gyámolít, elhagyott állatokat karol fel, vak néniket kísér át az úttest (figyelem: nem az országhatár!) túloldalára.

Az olimpiákat városok, és nem kormányok rendezik – márpedig a budapestiek többsége korábban sem akart olimpiarendezést, meg most sem akar. Miért is akarna, ha a napnál világosabb, hogy azt a rezsim magának, a saját elitjének rendezné.

A számtalan fideszista bűntettet és erkölcstelenséget leleplező Átlátszót és Transparency Internationalt vették egyelőre üldözőbe, de itt vége a sornak. Belföldről nincs pénz, külföldről kapni hazaárulás, amúgy meg tíz és tízmilliárdok ficcennek be az állami propaganda-aljasoknak.

Mutatja, ez volt a lábán 44-ben is, akkor a ferencvárosi vasútállomáson állt sorba, emlékszik, a kiabálás, lökdösődés és a verés nagyon zavarta, 56-ban kenyérért, 72-ben Trabantért, 88-ban vízumért, most pedig orvosokra várva.

Amúgy négy éve kerültem fel a listára. A váróra. Azt mondják birkatürelmem van. Szerintem egyszerűen csak jó a természetem. Most is ötödik hete fekszem az osztályon, de nem panaszkodok. Hatszor halasztották el a műtétemet, de nem zavar...

Na most akkor rockerek és nem rockerek, akik annyit veszekedtetek ezen a fiú-lány problémán: ez metál vagy sem? El kéne tiltani ezt a zenekart a fellépéstől, mert sportszerűtlen? Mert olcsóbb eszközöket használ és mégis nagyon jó? Nagyon jó? Nem tisztességtelen verseny ez az AC/DC-vel?

Mindannyiunk öröme, hogy a sport szellemiségét láthatóan még mindig nem tudtuk elrontani. Sem a doppingok, sem a politika, sem a túl nagy felhajtás, a túl nagy üzlet kísértése nem lúgozta ki belőle a lényeget: a sportszerűséget, a nagyságot, a drámát.

Létezik egy erőszakos kisebbség, amely máig hiszi, hogy 2020-ban ellopták a választásokat Donald Trump elnöktől. Ők mindent meg fognak tenni, hogy ezúttal ne történjen hasonló fiaskó. Akár meglesz a kellő mennyiségű szavazat, akár nem...

Friedemann úr sosem ismerte a szerelmet, pontosabban a boldogságot: gyerekkorában tetszett neki egy lány, ám az egy „normális” fiút választott, harminc évesenbeleszeret Gerda von Rinnlingenbe, de az asszony kikacagja, Friedemann úr meg öngyilkos lesz.

Jelképes értéke van annak, hogy nemsokára egy kereszt áll ott, ahol nemrég még egy szovjet tiszt szobra állt, de ez a csere nem ideológiai hitvallás, még csak nem is emlékezetpolitikai mesterkedés eredménye, hanem csak egy közönséges konc.