„Ritkán találkozni olyan racionális politikussal, mint Putyin.” (Szijjártó Péter).
A legutóbbi felmérés szerint ő ma a második legnépszerűbb politikus. Nem Oroszországban, ó, nem. Idehaza, Magyarországon.
A Hezbollahot pénzelő perzsa állam aligha ad magyarországi merényletre utasítást azok után, hogy májusban a holokauszttagadó iráni exelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetem meghívására előadást tarthatott egy budapesti konferencián.
Másfél évtized kellett hozzá, de szívós, folyamatos munkával a magyar miniszterelnöknek sikerült elérnie, hogy még a hűvösen visszafogott, fontolva haladva finomkodó európai etiketthuszárokból is kihozza az utcai bunyóst.
Az elöregedett és kontraszelektált, hülye fidesz-elit (Orbán Balázs és tsai) futószalagon hozzák a kiprovokálatlan hülyeséget, nem is beszélve az immáron folyamatosan súlyos, értelmetlen stratégiai hibákat elkövető, totálisan öncélúvá lett Orbánnal.
Az orvosi team felkészülten, bemosakodva várta a legendás riportert, akivel a műtő előtt közölték, jelentős örökség vár rá, továbbá, a világon először, rendhagyó, lélekborzoló interjúra kapott lehetőséget. Arra is figyelmeztették, maximum hat kérdésre lesz ideje.
– József, maga a mi emberünk. Istenfélő emberek nem hisznek az ilyen heresimogatóknak. Különleges egységet állítunk fel, melynek az lesz a feladata, hogy véget vessen ennek az undorító szokásnak. Figyelni fogjuk, ki, mikor, hol, mennyi ideig matat ott.
A politikai semlegességnek semmi értelme a XXI. század elején, az mára múlt századi anakronizmus lett, mint az el nem kötezetettek hajdani mozgalma, ami a politikatörténet relikviája. A többi a politikai nosztalgia kesernyés füstje.
„Az echolalia az elmebaj egy fajtája, amely arra készteti a beteget, hogy tüstént megismételje mindazt, amit a környezetében tartózkodó épelméjű emberek mondanak.” (Kurt Vonnegut) Már csupán az épelméjű kérdéses.
Ha az oroszok jönnének, nem állnánk ellen, mert a béke mindennél fontosabb, aztán ha az oroszok orosz mintára alakítanák át Magyarországot, csendesen morzsolgatnánk a putyinista hétköznapokat. Ebben sok újdonságot tán már nem is érzékelnénk.
Magyarországon most sokan figyelik áhítattal az egyik feltörekvő ellenzéki politikai személy karcsúságát, pocaktalan, egyenes tartását, s persze viszonylagos fiatalságát, ami szóbeli mondandójától és stílusától függetlenül is sokaknak imponál.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.