Gellért András: Tudósok a traktorgyárban

– Sok főiskolát és egyetemi kart éppen ezért zártak be, hogy a srácok itt dolgozzanak. – Csajok is jönnek? – Mi az hogy! Az a fekete bombázó végzős orvostanhallgató volt. Most a légszűrőket szereli össze. Ügyes lány. Jobban keres, mint a klinikán.

Tóta W. Árpád: Hogyan működik a nemzeti konzultáció

Egészséges ember kezéből kiesik a papír, világossá válik, hogy őt főtt tojásnak nézi a feladó. Ezt tök fölösleges kitölteni, mert aki ilyen aljasul kérdez, az nyilván csal és hazudik, a válaszok számáról és tartalmáról is. Ami egyébként bizonyított tény.

Batka Zoltán: Készülődik egy Majdan, ezúttal Tbilisziben

A tökös grúzok meglépték azt, amit a töketlen magyar ellenzék nem mert: a két legnagyobb ellenzéki párt nem vette át a mandátumát és nem megy be biodíszletnek a Parlamentbe, a Kreml-szolga Orbánt pedig brutálisan kifütyülték a tbiliszi utcán.

Zöldi László: Lyuk a zászlón

Az itthoni sajtóban kerülték a szókapcsolatot, az emigráció fórumain gyakran emlegették – mint az ellenállás jelképét. A rendszer megingását jelzi, hogy az első hiteles szakmai értelmezés 1989. október 20-án jelent meg az Élet és Tudományban.

Batka Zoltán: Igen, hülye vagyok. Na és?

A jellemzően értelmiségi hátterű kormány széplelkeknek lila fingjuk sincs, hogy az a kurva nagy, oroszos, macsó világ, a „Normalitás világa” amiről álmodoznak, valójában milyen. És addig jó mindannyiunknak, amíg ez így is marad. Mert ha eljön az a macsó világ...

Tóta W. Árpád: Helyben belevarrja a rendőr az orosz címert?

Bizony volt olyan párt, amely a kokárdával próbálta magát megjelölni. Aztán olyan is előfordult, hogy egy párt saját magát "nemzeti oldalnak" nevezte, a kormányát a "nemzeti ügyek kormányának", a mindennapos tolvajlást pedig nemzeti együttműködésnek.

Zöldi László: Riport-e az interjú?

Ha tehát azzal a céllal találkozik (fut össze) az újságíró és a közéleti személyiség, hogy valamiről szót váltsanak, akkor azt interjúnak nevezzük. Következésképpen a beszélgetés civil részese interjúalany. A riport viszont a sajtóműfajok legösszetettebbike.

Szabó Antal: Fociról és lélekről

Ami az elmúlt hetekben a Debreceni Vasutas Sport Club berkein belül labdarúgás címszó alatt történt, az leginkább egy nyílt pályán veszteglő rozoga mozdony kényszerű ácsorgásához hasonlított: az istennek sem ment a vicinális előre...