Szilasi György: Ebek ura

Miniszterelnökünk a napnál világosabbá tette sötétben botorkáló elménk számára, hogy az Európai Unió a nihil, a bűnözés, a gazdasági, erkölcsi és kulturális hanyatlás hazája, és már menthetetlen is. Maga a pokol. Ugyanakkor hazánk, bár csonka, maga a Mennyország.

Szűcs R. Gábor: Két  megjegyzés és egy harmadik (Semjén)

Az ATV-ben valaki azt mondta, hogy helikopterről vadászott, ez nem igaz: az állatot helikopterrel szállították el, mert így könnyebb volt, de az erről készült, különösen kegyetlen és normális ember számára minimum zavaró fényképet ő maga tette közzé.

Szénási Sándor: Zsolti bácsi kerestetik 

Az eddigi ügyek sötét árnyékában nem hihető, hogy a hatalomnak nincs több rohadt almája. Kiderül, ami kiderül, de a titokzatos bácsi bizonyos azonosítására már most van mód, már most kimondható: Az egész Fidesz tulajdonképpen egy nagy Zsolti bácsi.

Dévényi István: Puccstorta Kocsis Máté uram módjára

A pedofilügyekkel ízesített szemhunyásalapra öntött teljhatalmat újból feltesszük forrni. Folyamatosan, egyenletes mozdulatokkal kevergetjük, ameddig előbb a kisebb, majd a nagy, bebukott pedofilügy is a felszínre nem bukkan. A keverést-kavarást folytatva...

Bártfai Gergely: Egy merénylet kérdőjelei

James Earl Ray egy újabb, háromnapos szökést leszámítva rács mögött maradt haláláig. A nashville-i rabkórház látogatószobájában 1997. március 27-én ünnepélyesen kijelentette az immár polgárjogi ikonként tisztelt lelkész fiának, Dexternek: nem ő a gyilkos.

Garzó Ferenc: Macska a zsákban és a politikai termékek cirkusza

Ki tudja, eljön-e valamikor a pillanat, amikor nem gagyi politikai termékek, hanem fajsúlyos érvek közül kell majd választani? A közélet unalmasabb lenne, de akkor legalább nem a zsákot látnánk csupán, hanem az élő macskát a maga teljes valóságában.

Zöldi László: Korlátlan-e a Fidesz médiafölénye?

Vajon az egyszer már elhasznált „90 százalékos publicisztikai fordulat” honnan bukkant föl ismét? A Népszava szeptember 20-i számában megjelent egy áttekintés. Tanulságos a hivatkozási alapja. A névtelen szerző utalt a 24.hu-ra, majd a Telex-re is...

Medgyesi Ákos: Doktor Trump, a csodadonald újabb javallatai

Pályafutása során bebizonyította, hogy bármelyik szakmában képes zavart kelteni – az orvoslás sem kivétel. Nem kell hozzá diploma, elég egy sajtótájékoztató és egy mikrofon, és máris megszületik a világtörténelem egyik legveszélyesebb „házi praktikája”.