Demény Péter: A remény arcképei

„Nehéz figurát váltani” – mondja Réz Pál a visszaemlékezéseiben, s ez a megjegyzés még jobban megbonyolítja a dolgot: döntésünk is, hogy milyenek legyünk, nem csak a véletlen és a születés műve, nem is csak a neveltetésé és a szocializációé.

Hargitai Miklós: Forr a víz

A jézusi út nem diadalmenet, de még csak nem is kényelmes séta: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt.”

Ficsor Benedek: Ember, most jövök ki a Szőlő utcából!

Hazát az épít, aki megóvja a legvédtelenebbeket. A családbarát kormány számára azonban nem elég látványos siker, hogy drasztikus mértékben csökkent a születésszám, immár a megszületett gyermekekről is rövid úton megfeledkezik.

Zöldi László: Van-e vaj a fülünk mögött?

Rákay Philip arról lett nevezetes, hogy az ellenzékbe szorult Orbánék legalább kétszázezres tüntetésén a létszámot megtízszerezte. Azóta is a nagy számok embere, az ő koncepciója alapján készült a kurzus legdrágább filmje Petőfiről potom hétmilliárd forintból.

Gál Mária: 2023.10.7.

Az izraeli demokratikus intézményrendszert fokozatosan lebontó, szélsőjobbra és fundamentalista vallási pártokra támaszkodó kormányzatnak és vezetőjének, Benjamin Netanjahunak egyetlen politikai túlélési eszköze a háború folytatása.

Bártfai Gergely: Egy csodagyerek emlékei

A századforduló, a boldog békeidők pillanatképei. Az első honorárium, krumplicukor egy krajcárért. Szikrázó mozdony, fapados kocsi, harmadosztályú vonatút Pestre az apához – szintén zenész. A nagyváros elbűvölő forgataga: embertömeg, lóvasút...

Huszár Ágnes: A mi lobogónkat

„Fent, a világűrben negyvenöt év elteltével újra magyar zászló lobogott.” (Orbán) Mind szép és igaz, de csodát persze ő sem tehetett. A világűrben levegő híján még a magyar trikolór sem tud lobogni. Tetszett volna figyelni a fizikaórán hatodikban.

Sifter József: Ki itt a falu bolondja?

Megkérdezte az esetnél jelenlévő párttársait, hogy nincs-e valakinél egy bohócsipka Hadházy fejére. Egy, a nép által közvetlenül megválasztott képviselőt nevezett a falu bolondjának a nép által közvetlenül soha meg nem választott (képviselő) miniszterelnök.