Mert Cates nemzedékek vitájának drámaiságáról szándékozott filmet készíteni. A megözvegyült apa és fia összeütközéséből azonban nem csiholódik igazi dráma. Hiszen csak beszélgetnek.
A vesztes amerikai rendőrök valószínűleg megtépázva fordítottak hátat a csatatérnek. Ismétlem, nem kívánom a kakasok halálát, még úgy se, ha az a becsület és tarajos bátorság baromfilegelőjén fog bekövetkezni.
Az irodalomtanár elmondta, hogy neki X író nem tetszik. Miért? Csak! Mert nyersen ábrázol. Úgy értve, hogy kidolgozatlanok a helyzetei? Darabosak a képei? Nem, valami más. Az is lehet, hogy direkt csinálja, írónál előfordul ilyesmi
Szerkesztőtársaimnak – mind a harmincezernek Megnyugtatásukra közlöm, hogy ebben a városban – ahová A Hét küldött – igen jól érzem magam. Csak az a furcsa, hogy itt folyékonyabban beszélnek franciául.…
Ez a több mint hetven éve íródott könyv sok mindent megmagyaráz, hiszen Magyarországon, ha tetszik, ha nem, folyamatosan 1984-et írunk, 1984-et gondolunk és 1984-et mondunk. Ezt azért lehet tudni egy bizonyos körben.
Töprengésemben jutott eszembe Horváth Richárd. Ő akkor a patinás belvárosi Ferences templom igazgatója volt. Megkönnyebbültem, amikor megismertem a hangját a vonal másik végén.
Má' nem elég nekik a kolompér, a láncszavazási trükk, a maguk képeslap-szavazatai! A legújabb salátatörvény szerint magyarországi fiktív lakcímmel rendelkező külföldi bérszavazóik - ezek maguk, atyafiak! - már az egyéni jelöltekre es szavazhatnak majd.
Esetében a nagyotmondás azt jelenti, hogy adja a bankot. Fontoskodva állít valamit, ami borzolja a kedélyeket. Hantázik, henceg, hivalkodik, hűhót csap, kérkedik. Magas lóra ül. Mondandójának nagy feneket kerít, nagyra van magával, nagyzol.
Az USA, Kína és az EU gazdaságainak növekedési üteme lassulni látszik. Romániában a kilátásromlás hangsúlyosabb, a GDP növekedése 2022-ben jó, ha eléri a 4 százalékot, az idei 8 százalékos infláció jövőre nem fog 6,5-7 százalék alá csökkenni.
Az úszóház-tulajdonosok híre előtt kevéssel azt olvastam, hogy a városokat a levegőbe kívánják költöztetni és a lakosság repülni fog. Azok az emberek, akik mint lakók már többször repültek, könnyen nyilatkozhatnak a kérdésről.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.