Tudszoc.ro (5): Politika és tudomány

A tehetséges emberekkel nem igazán tudtak bánni, hol így, hol úgy viszonyultak hozzájuk, de mindig szélsőséges módon. Koroljov halála után a sikeres szovjet űrkutatás vissza is esett. Muhi Miklós írása

Zöldi László: Áder a tű hegyén

Sokáig azt hittem. hogy a KESMA 19 vidéki napilapjában kötelező az ügyeletes fotót ismételgetni. Minél többször bukkan föl ugyanis, üzenete annál inkább beég az olvasó tudatába. A trükköt a papír alapú kiadásban nem lehet hasznosítani, de...

Márciuska

A liberálisok volt miniszterelnöke és a kolozsvári polgármester egyre nyíltabban bírálja saját kormányát, mivel az korlátozni kívánja a helyi autonómiát és kiszorítani igyekszik a költségvetésből a liberálisok által uralt megyéket. Székely Ervin írása

Tabák Lászó: Navigare necesse est

Az emberek hamar hozzászoknak a szenzációs teljesítményekhez. Ez természetesen egyáltalán nem csökkenti azok tudományos értékét. De ki nyitja majd ki a televízióját a menetrendszerűen induló holdrakéta felszállásának a megtekintésére?

Bajor Andor Fürészelik a tudás fáját

Én persze nem keresném ilyen messzi a könnyű tudás révültjeit, megfigyeléseim szerint az ilyesmihez éppenséggel semmit sem kell fogyasztani. Elegendő hozzá az eredendően bennünk lévő elfogultság, családi, vallási, nemzeti és egyéni farkasvakság.

Majtényi Erik: Majdnem verssor (Zárójelben)

Persze, hogy ez nem verssor, persze, hogy a külpolitikai hírek között olvastam. De majdnem verssor, úgy is fel lehetne fogni, hiszen aki egy tekercs színes filmet a Holdon felejt, annak a nikkel szamovár is elröpülhet a feje fölött.

Illetéktelen (18): Digitális diktatúra

Bonyolultabb kérdés a hatalmi játszmák terepe. Globális hatalommá nőtte ki magát néhány milliárdossá vált fickó találmánya, s ezt erősen fájlalja minden olyan szereplő, aki a saját hatalmát valami más úton kaparta össze. Krebsz János írása

Bajor Andor: Emberek jártak a Holdon

A kép, bármennyire vonzó, mégis csalóka, mert hiszen a tett valójában sohase apró gyarlóságokból épül. Nekünk, embereknek hajlamunk van arra, hogy a nagyságot a kicsiségben ítéljük. Azt tüntessük fel lényegnek, ami emberi és megérthető.

Ady Endre: Aki halála óráját tudja

Így szól a sírfelirat: szép magyarul. Az öreg patriárka sejti, tudja, hogy ő nem fog tovább élni, csak március 10-ig... Azt akarja, hogy álljon a jel sírja felett. Hogy ő maga készíttesse el. – Mert nincsen senki rokonom.

Tudszoc.hu (6): A takarítónők

A két takarítónő bejár a tanáriba, velünk kávéznak, cigarettáznak, hozzák-viszik a falu híreit. Pici megkülönböztetés, a tantestület tagjai, életkortól függetlenül, tegezzük egymást, a takarítónőket magázzuk és keresztnéven szólítjuk. Baranyai Péter írása