Tételezzük fel, hogy tudósunk egy kicsit többet ivott, mint szokott, és a kocsmában elalszik, volt már ilyen. Mire felébred már a pohár alján nincs bor, pedig emlékszik, hogy hagyott egy kicsit benne.
A mentésen dolgozó szakembereknek szerencsére nem kellett a valóságban kipróbálniuk az összes súlycsökkentő eljárást: a rendelkezésükre álló számítógépes modellekkel összevethették, hogy melyik módszerrel érhető el a legjobb eredmény.
Lovász László matematikus régóta a világ egyik legjelentősebb tudósa. Ez tény, amelyet csak megerősít, hogy idén – egyik izraeli kollégájával és barátjával megosztva – megkapta a matematikusok Nobel-díjaként emlegetett Abel-díjat a Norvég Tudományos Akadémiától. Munkásságának egyik legfontosabb eredménye, hogy meghatározta, hogyan képes a diszkrét matematika megoldani a számítógép-tudomány alapvető elméleti kérdéseit.
A Fukusima Daiicsi atomerőműben a 2011. március 11-én, helyi idő szerint 14 óra 46 perckor bekövetkezett tóhokui földrengés és az azt követő cunami romboló hatásai súlyos nukleáris üzemzavarok és balesetek sorozatát indították el.
Gondolom, a geocentrikus elméletnek gyenge pontjaival az antik görögök is tisztában voltak, csak ezek eltörpültek az előnyei mellett. Mellette szólt a látszat, amit a szemükkel láttak, továbbá a bolygók mozgásának sikeres magyarázata.
Az akkumulátor áramellátásához két fotovoltaikus panelt helyeztek el: az egyiket a vonat tetejére, a másikat az állomás tetejére. A panelek által gyűjtött napenergiát az akkumulátorba továbbítják.
... bár az üzenetek titkosítási protokollján továbbra sem változtat a WhatsApp, a felhasználók személyes adatait a jövőben a Facebook fogja tárolni, hozzájutva így a felhasználó... adataihoz...
„A kormány elkötelezett az elektromobilitás minél szélesebb körű népszerűsítése és az ilyen típusú járművek elterjedésének támogatása mellett, hiszen mindez nagyban segít elérni a klímavédelmi céljainkat." (A magyar kormányról van szó.)
Mert nagyhatalom lett, ha nem is politikai értelemben, nem úgy, mint a megboldogult Szovjetunió és a nagyhatalmi státusza – és úgy néz ki tovább is fog tartani, mint a Szovjetunióé.…
Hinnem kell abban a kultúrában, ami az anyanyelvemhez kötődik. Hogy mire lehetek büszke belőle, azt csak akkor tudom meg, ha összevetem a világgal. Sohasem szabad felednem, hogy ez nemcsak kultúra, hanem erkölcs is. Ezért is utazom.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.