SAJTÓ/FÓRUM

Csak a felszín érdekli, hiszen tudja, a tényleg mély igazságok mindig csodálatosan felszínesek. Az élet olyan, mint egy szomorúfűz, a gyökértől a levél erezetéig ugyanazt az egyszerű képet mutatja. (Hugó, a természetbúvár, ezt nevezi fraktál-szerkezetnek.) Fölösleges a mélyben kotor

Mi most nem sírunk, mert a helyzetünket nincs mihez hasonlítanunk. Lassanként már el sem tudunk képzelni más világot. Nem ismerjük a szomorúságot, csak az undort, nem könnyezünk, csak az orrunkat fintorítjuk.

1971 egyik áprilisvégi éjszakáján a Tűzvigyázó torony mellett kiszálltam a taxiból, egyik közösen szeretett-utált ismerősünk mellől, és amint ő tovább hajtatott, szemben találtam magam egy derékig érő rendőrrel. Tüzet kértem tőle. Humorérzék nem foglaltatván a szolgálati szabályzatba, bekísért az őrsre.

Évtizedekig megvoltak nélküle, csak születésnapra vagy esküvőre használták, vagy szerelem és operáció esetén udvariasan házhozküldették. Most egyszerre mindennapi szükségletükké vált, csokorszámra. Az a gyanúm, hogy sötét dolgokat akarnak vele leplezni. "Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet." Erre jól emlékeznek még az iskolából. Úgy látszik, ezért kell nekik a virág, alibinek. Szent Isten, mire készülhetnek ezek?

Nem túl rokonszenves ebben a könyvben a megpróbáltatottság és a szenvedély mondhatni kultusza sem, bár azért némileg egyensúlyozza a néha előbukkanó életvidám mókázó kedv. Talán ez az, amit egyetlen erényeként említhetünk, s ami ezt a munkát helyenként ha nem is élvezetessé, de elviselhetővé teszi.