A járvány tüze

Klaus Iohannis mindent a választásokért, pontosabban a választási győzelemért tesz, és cinikusan nem veszi figyelembe a járványveszélyt sem – ez Doru Bușcu Klaus al națiunii celei mai defavorizate (A leghátrányosabb helyzetű nemzet Klausa) című cikkének foglalata

Magyarország „fidesztelenítésére” készül az ellenzék

„Köztársasági elnököt is nyilvánvalóan cserélni kell” – jelentette ki a Momentum elnöke a Szabad Európának adott interjúban. Fekete-Győr András az ellenzéki összefogásról, a választás utáni mozgástérről és pártja önkormányzati képviselőiről is beszélt. Polt Péter legfőbb ügyész ellen eljárásokat, valamint párhuzamos ügyészség felállítását jósolta, a szocialista Tóth Csaba képviselő kapcsán a gengszter szót használta.

TGM: A közgáz és a színiakadémia

„A színinövendékek népszerű, diadalmas és gyönyörű ellenállása mellett áll ma a teljes magyar diákság – lásd a hivatalos országos diákképviselet, a HÖOK újabb nyilatkozatait és fölhívásait és a többi egyetem diákságának testvéri akcióit – és majdnem a teljes magyar értelmiség meg a fél ország meg az európai színházi és egyetemi világ.” Tamás Gáspár Miklós írása a 444.hu-n

Támadás az Alkotmánybíróság ellen!

„Az utóbbi időszakban a kormányzó liberálisok és Klaus Iohannis államelnök a szokásosnál is keményebben támadta az alkotmánybíróságot. A testületet többször is a PSD fiókszervezetének nevezték, és kilátásba helyezték, hogy ha…