Harmincezren fertőződhettek meg Trump kampánygyűlésein
A Stanfordi Egyetem egyik kutatócsapata szerint, akik június-szeptember között 18 tömegeseményt vizsgáltak Donald Trump kampánysorozatából, arra a következtetésre jutottak, hogy a résztvevők között sokkal magasabb a Covid-19 megfertőződési és elhalálozási arány, mint a népesség többi részében.
Magyarországon legtöbben az 1975-ös születésűek vannak
Vagyis az idén negyvenöt évesek. De a kétszer idősebbek sem állnak nagyon rosszul: belőlük több mint hatvanötezer él Magyarországon. Az adatokat a Fehérvár Médiacentrum honlapja, az fmc.hu ismerteti.
Trump után a világ
Molnár Gusztáv, aki blogjában már 2016 februárjában előrevetítette Donald Trump várható győzelmét, ma – a megfigyelők nagy többségével egyetemben – inkább a bukását tartja valószínűbbnek. Ha akkor Trump győzelmét az Amerika világhatalmi pozíciójára gyakorolt romboló hatása miatt tartotta fontosnak, most úgy véli, hogy mind a valószínű vereség, mind a teljességgel nem kizárható győzelem kiélezheti a már most is jól érzékelhető kvázi-polgárháborús amerikai belpolitikai helyzetet.
Vallásháború, nem elnökválasztás
Trump imádja Texast
A Magyar Hang tudósítója újból jelentkezett Amerikából, ezúttal Taxasból. Az is érdekes, amire a figyelmet már cikkének címével – Texasban megpróbálták leszorítani Biden kampánybuszát az útról – felhívja, de legalább akkora hírértéke van annak, ahogyan a hivatalban levő elnök reagált kihívójának szekírozására.
Társadalomtudósok óvatosságra intik a franciákat, nehogy tovább erősítsék a szélsőségeseket
Samuel Paty francia tanár meggyilkolása, de különösen az újabb nizzai gyilkosságok után egyre nagyobb a késztetés a francia állam számára, hogy kemény választ adjon a szélsőségeseknek. Fennáll azonban a veszély, hogy a reakció a szélsőségesek malmára hajtja a vizet – figyelmeztet az Independent hasábjain közölt cikkében H.A. Hellyer brit és Rim-Sarah Alouane* francia társadalomtudós. Európa közelmúltbeli történelme felkínál olyan tanulságokat, amelyek alapján Emmanuel Macron és kormánya a helyes utat választhatja, teszik hozzá.