Amerikának most érdekében állhat egy kelet-ázsiai rövid lejáratú katonai konfliktus, amely megakaszthatja Kína normális és a világ által elfogadott gazdasági és általános civilizációs felemelkedését.
Japán mindenképpen szeretné elkerülni azt a rá nézve rendkívüli presztizsveszteséggel járó helyzetet, hogy immár nemcsak gazdaságilag kénytelen Kína mögött elhelyezkedni a sorban, hanem geopolitikai szempontból is közvetlenül Kínával, vagyis tradicionális riválisával szemben kerül hátrányos helyzetbe.
Mind a bal-, mind pedig a jobboldalon sokan megelégelték azt, hogy az amerikai külpolitikának a demokrácia és a globális fejlődés oltalmazásával kell foglalkoznia. Az amerikaiak ennél többet érdemelnek.
Ekkora csökkenés páratlan korunkban, a legnagyobb, amit a második a világháború óta mértek. Ez azért is aggasztó, mert a várható élettartamban bekövetkezett korábbi javulás már a járvány előtti évtizedben is jelentősen lelassult.
Az életkori korlátozást azzal indokolta a hatóság, hogy a vérrögképződési problémák, amelyek miatt az oltást több európai ország is felfüggesztette a héten, kizárólag 55 évnél fiatalabbaknál jelentkeztek.
Amerika most követi el a lehető legsúlyosabb hibát, amit egy nagyhatalom elkövethet: a szó szoros értelmében összekovácsol saját maga ellen egy mindenre elszánt szövetséget.
A kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) előterjesztését a 350 fős törvényhozásban 202-en támogatták, ketten tartózkodtak, 141-en ellene szavaztak, köztük a legnagyobb ellenzéki erőnek számító konzervatív Néppárt (PP).
Az amerikai-indiai-ausztrál-japán antantra adott esetleges kínai-orosz bilaterális válasz jó ébresztőként szolgálna a háború felé sodródó amerikai döntéshozók és szakértők számára is. Európa számára pedig egyenesen azzal a trombitaszóval érne fel, amellyel Jánost riasztotta Patmosz szigetén „az első és az utolsó” az Apokalipszis elején.
Hagyatékát a közel 40 millió szót tartalmazó könyveiben (melyek közül jónéhány bestseller lett) és több mint 3000, felvételen rögzített előadásában adta át az emberiségnek.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.