Ezzel a radikálisan irreális javaslattal csupán az a célom, hogy rámutassak a jelenlegi világhelyzet súlyos háborús veszélyt magában hordozó robbanékony jellegére.
Valahogy annyira közelinek tűnik. Milyen eleven az emlék: futótűzként terjedt a hír azon a tavaszi délelőttön, s az emberek önkéntelenül is az égre néztek. Nevet még nem ismertek meg annyian pillanatok alatt, mint a Gagarinét. És valahogy mégis milyen távoli.
A legnagyobb munkahelyteremtő beruházás a második világháború óta – így jellemezte Joe Biden a 2000 milliárd dolláros gazdasági csomagot; fontos célja az éghajlatváltozás elleni küzdelem. Az 1929-32-es gazdasági világválságot követő New Dealhez hasonlóan a program az infrastruktúra fejlesztésével vezeti ki az országot a válságból.
A koncentrációs táborokba összesen 18 millió ember került, és közülük minden ötödik fogoly gyermek volt. Egyes források szerint 11 millióan haltak meg, más források 12 millió embert említenek.
Pittsburghben tartott beszédében [Biden] érzékeltette, hogy még annál is többről van szó, mint az amerikai gazdaság modernizálása, az emberek egészségének védelme és életszínvonaluk emelése.
Biden és Blinken nem akarnak háborút, de külpolitikájukkal olyan helyzetet teremtenek, amely a másik fél számára egyszerűen nem hagy más lehetőséget, mint hogy katonai erővel lépjen fel, ami viszont őket is rá fogja kényszeríteni arra, hogy háborút viseljenek.
Elveszíteni Tajvant, vagy nem is harcolni érte – ezt egész Ázsiában az amerikai fölény végeként értelmeznék a most indiai–csendes-óceáninak nevezett térségben.
A mentésen dolgozó szakembereknek szerencsére nem kellett a valóságban kipróbálniuk az összes súlycsökkentő eljárást: a rendelkezésükre álló számítógépes modellekkel összevethették, hogy melyik módszerrel érhető el a legjobb eredmény.
Külföldi vendégeit kezdettő oroszos öleléssel és csókkal üdvözölte; eleinte csak egy férfias csókkal, később kettővel (jobbról-balról), a legutolsó időkben pedig ehhez járult még a ’nyelves puszi” is.
Mert a vallási élet itt hagyományosan kiegyezik a mindennapok életével, ha nem akadályozzák éppen fanatikusok. Húsvétkor meg különösen fontos az ésszerű kompromisszum, amikor valóban mozdulni is alig lehet az Óvárosban.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.