Szerinte Magyarországnak nincs keresnivalója az Európai Unióban, ha az ország kitart a pedofiltörvény mellett. – Viszont nem mondhatjuk meg nekik, hogy távozzanak. Lépésről lépésre kell haladnunk, és közben remélnünk, hogy alkalmazkodnak.
A Euronews szerkesztőségi cikke. Az Európai Bizottság elnöke arról fog beszélni Brüsszelben, hogy jogi lépéseket tesznek az új magyar törvénnyel szemben, amely ellehetetlenítené a homoszexualitás megjelenítését a kultúrában és megtiltaná…
A homofób és transzfób politikák sora folytatódik Magyarországon ezzel a parlamenti szavazással. Aggasztó fejlemény, hogy az LGBTIQ emberek jogai apránként vannak visszavágva, miközben ez a közösség egyre inkább láthatatlanná válik.
A kelet-közép-európaiak érvelése, miszerint egy nemzetek feletti ügyészség túlságosan beavatkozna szuverenitásukba, üresen cseng. Aki elég szuverén ahhoz, hogy sok pénzt kapjon másoktól, annak azt is el kell viselnie, hogy azok belenézzenek a könyveibe.
Az ítélet megerősítette Michal Bobek főtanácsnok decemberben nyilvánosságra hozott véleményét, amely kifejtette, hogy a tartózkodás” és a „leadott szavazat” fogalma kölcsönösen kizárja egymást.
„Jelen kell lenni azokban a testületekben, ahol alakíthatjuk Európa és benne az őshonos közösségek jövőjét. (...) Ide tartozik az európai polgári kezdeményezések kérdésköre és az Európa jövőjéről szóló konzultációsorozat. Alelnökként még intenzívebben folytathatom ezt a munkát.”
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárcavezetők brüsszeli tanácskozása után közölte: Magyarország azért nem rendelt a friss szállítmányból, mert keleti és nyugati forrásból elég – több mint 10 millió adag – oltóanyag áll a rendelkezésére a jövő év végéig.
Ön elfogadná azt, hogy egy terrorszervezet támadja az ön demokratikus országát? - kérdezte egy EP-képviselő az uniós soros portugál elnökségének képviselőjét. - Ha a válasza igen, akkor isten segítse meg Európát, ha támadás éri.
„Őszintén nem értem, hogy nem tud egyetérteni egy ország ezzel a nyilatkozattal. De ez a helyzet.” – magyarázta a spanyol politikus a sajtótájékoztatóján. Egyelőre nem tudni, hogy Magyarország mit kifogásolt a közös nyilatkozatban.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.