Elhervadott, még mielőtt kinyílt?

A cikk szerint abból is látszik, hogy valójában a charta nem egy új pártcsoport születésének ágyaz meg, hogy semmi ilyesmire nincs benne utalás, kizárólag arra szorítkozik, hogy az Európa jövőjéről szóló konferenciáról írnak.

„Ez az ítéletidő már az új norma része”

A meteorológusok szerint ilyen heves esőzéssel járó, nagy kiterjedésű és stabil időjárási helyzet meglehetősen ritka – Nyugat-Európában az utóbbi tizenöt évben egyszer sem fordult elő.

Orbán és autokráciája kirabolja az országot

Az Európai Bizottság már másnap postázhatná a magyar kormánynak a mi jelentésünket. És az egésznek új színt ad, hogy most már az Európai Néppárt is mellszélességgel támogatja a Magyarország elleni szankciókat a három legnagyobb pártcsoporttal együtt.

Kemény kritikát kapott a magyar kormány a Velencei Bizottságtól

A strasbourgi székhelyű Európa Tanács szakértői csoportja véleményében mindenekelőtt hangsúlyozta: „aggodalommal veszi tudomásul”, hogy a módosításokat a koronavírus-járvány miatt bevezetett különleges jogrend ideje alatt, nyilvános konzultáció nélkül fogadták el.