A WHO aggódik a járvány európai robbanásszerű terjedése miatt

Európában jelenleg robbanásszerűen nő a koronavírus-fertőzöttek száma, nem szabad lazítani a világjárvány elleni erőfeszítéseken – jelentette ki csütörtökön Koppenhágában az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai szervezetének igazgatója, aki ugyanakkor szorgalmazta, hogy csak a legvégső esetben zárják be az iskolákat.

Alvás a covid-járvány idejében

MTI-OS A Magyar Alvás Szövetség közleménye A Magyar Alvás Szövetség elmúlt hat hónapban végzett megfigyelései és tapasztalatai megerősítik a nemzetközi trendeket: az emberek alvási állapota rosszabbodott, az elalvási és alvási…

Mentés másként: Veronika kendője

Szent Veronika (görögül: Bereniké) ókeresztény szent, a hagyomány szerint az a jeruzsálemi jámbor zsidó nő, aki a Golgotára vezető úton – a 6. stációnál – kendőjével Jézus vérző-verítékező arcát letörölte. Csodálatosképpen Krisztus arcképe rajtamaradt a vásznon. Az ’eredeti’ lentörölközőt a Vatikánban őrzik.

Milyen legyen az új magyar szó

Az új magyar szónak következetesen önazonosnak kell lennie.Mert identitások zavarában élünk. Több identitásunk van: egyszerre tartozunk családhoz, különböző kis- és nagyközösségekhez – és bizonyos helyzetekben nem tudjuk, melyik azonosságunk a…

A Korunk eltérítése

Arra kér Kántor Lajos, hogy bújjak vissza ama bizonyos kígyóbőrbe, amelyet már időtlen idők óta levedlettem. Arra is kér, hogy ha lehet, tartsam be a határidőt. Nehéz lesz.