DOKU/TÉKA

Kínlódva törtem a fejemet, hogy merre van Schopenhauer. Halványan rémlett, hogy valahol Nietzsche és a fűtőtest között lehet, fent az első vagy második sorban, az afrikai álarc alatt, de nem tudtam pontosan megállapítani.

Az emberek névadó képzeletének kimeríthetelensége abban is megnyilvánul, ahogyan a legfantáziátlanabb elnevezéseket kitalálják. A Deutschland mindenekelőtt (über alles) egy kenyérbolt, de lehet, hogy több is, alkalmasint egy egész hálózat Bukarestben.

Hegyeske piros orr, enyhén szeplős. Csodálkozó és ábrándos kék szemek. Tudják, vannak nők, akik úgy simulnak a levegőhöz, mintha az ember ott volna mellettük, és őt indáznák körül. Hát ilyen volt.

„Ca y est, cette fois” – ismételték magukban mások is ezt a nehezen fordítható, tömör mondatot, mely élesen és félreérthetetlenül közölte, hogy „most az egyszer csakugyan bekövetkezett”. Az eső sértődötten, szinte gyűlölködően vert mindent, amit ért.

Emlékszik még rá: az Egyetem téri metróaluljáróba huszonöt éve szerelték be a mozgólépcsőt (aznap avatták fel, amikor ő nősült), és huszonnégy éve javítják. Mozgott egy évet. Hirdeti a német technika diadalát, pontosabban az NDK-s technika diadalát Romániában.

A jégpálya közepére érve – „most, most”, hangzott az izgatott sugdolózás – még egy-két laza előkészítő lépést tett, aztán bravúrosan spontán előadásában a következő mozdulatokat láthatta lélegzetvisszafojtva a közönség

A zajt kihasználva a nappali sötétben valaki be akart törni a lakásomba. Beverte a hátsó bejárati ajtón a kis ablakot, és a zár irányában tapogatózott. Véletlenül jártam arra, a konyhába mentem megnézni, sül-e a lerben a rakottkrumpli.

Thomas Mann legújabb Wagner-tanulmányában, melyet Zürichben olvasott fel nemrég, megemlékezik egyes fasiszta irányzatok valóságiszonyáról. Ezek az irányzatok „mitikus pótlékot adnak, valódi szociális megoldás helyett”.