Utolsó kiáltás. Én nem hiszek semmiben. Ha meghalok, a semmi leszek, mint annak előtte, hogy e földre születtem. Szörnyű. Hozzád kiáltok majd utolszor. Légy jó anyám, örök sötétség.
Tandori ragyog. Bejárja és megújítja a nyelvet, a verset, szüntelenül kísérletezik és variál, hol kétségből, hol megszokásból, hol meg csak játékból, hiszen az elme cikázó röpte számára egyszerre létszükséglet és tehertétel.
Ott raboskodott Kazinczy Ferenc ezelőtt több mint kétszáz esztendővel, és hát ebből lett egy vers. Talán annak bizonyításaképpen is, hogy a költészet így vagy úgy, akár jól, akár rosszul, akár örömmel, akár keserűséggel, de állandóan ott van az életünkben.
Mint aki halkan belelépett
Valamibe… s most tüszköl s fintorog
Mint trombiták és roppant trombonok
S a holdvilágnál szédelegve ferdül
Nehéz boroktól és aranyló sertül
Úgy lépek vissza mostan életembe...
Pedig az „egy ország két haza/két haza egy ország” dilemmája másokat is foglalkoztat – például a Moldáviában élő románokat. A vonatocska című dalban magyarokhoz nem méltó módon jelennek meg az iróniába, öniróniába rejtett gondolatok.
A kis dolgokkal fogom kezdeni, / fokozatosan haladok / a kis dolgoktól a nagy dolgok felé, / annyit iszom, amennyi jólesik, nem többet, / nem izgulok, nem idegeskedem, / nem vigyorgok fölöslegesen, / nem esem depresszióba...
Az Apokrif-apokalipszis, a Miért ne legyek dromedár, valamint a Molto vivace című megzenésített versek elérhetők a Youtube-on és a Spotify-on is, ajánlom, hallgassák őket meg akár többször is, nem mindennapi élményben lesz részük.
Az ember fáj a földnek; oly sok
Harc - s békeév után
A testvérgyűlölési átok
Virágzik homlokán;
S midőn azt hinnők, hogy tanúl,
Nagyobb bűnt forral álnokúl.
Az emberfaj sárkányfog-vetemény:
Nincsen remény! nincsen remény!
túl a szagtalan leeső morzsán, szolgatempón, nehézkedési gyávaságon, előbb vagy utóbb, noha már mindig utóbb van, el lesznek kergetődve, s te majd tétován utálni fogod őket, kutya a vizet,
ahogy magunkat is, akik itt éltünk legyökerezve
Valaki idejött a keleti blokkba, hogy énekeljen nekünk. Hogy minket énekeljen nekünk, és fölemelje a lelkünket. Soha nagyobb szükségünk nem volt rá. 1986. július 27-én a Queen Budapesten koncertezett. Gesztusértékű volt a vendéglátók nyelvén előadott dal.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.