VERS/ZENE

Most csendes vagyok, nem is hasonlítom
magam sem tóhoz, sem megtalált szavakhoz:
a békességhez, mely szöges rudak csúcsain
is loboghat, s valakit hazahív tán.

Mert az ő országuk, az ő hazájuk, de mégis, soha nem lehet tudni ezekkel a helyiekkel. "Ők" viszont "itthon" vannak. Ez az ország az övék is. Volt… Valamikor. Ők tehát ide hazajöttek, visszajöttek.
Pentru că e ţara lor, patria lor, şi totuşi, nu se ştie niciodată cu localnicii ăştia. „Ei” însă sunt „acasă”. Această ţară e şi a lor. A fost… Cândva. Deci ei au venit aici acasă, s-au întors.

Tán nem látható a pokol, de mégis itt van valahol.
Ahol a láng belénk harap, arcunk helyén kék égdarab.

A Vonat túl gyorsan vitt. Azt se tudom, mikor volt reggel - vagy dél? Hová lett a tündöklő ifjúság? S hol maradt el – ahová vágytam - az az állomás?

„Beszélni már nem tudott, de a szeme fénylett. Búcsúzáskor a fülébe dörmögtem az Elszállt egy hajó néhány sorát és ő megszorította a kezemet. Akkor így búcsúztam tőle, ma meg tehetetlen vagyok."

Kisgyermekkorunk óta ismerjük, énekeljük, de milyen kevesen tudják, hogy ki és milyen ember volt a tőke ellen harcba hívó dal szövegírója és ki volt a zeneszerzője! Milyen volt Lille, ahol először csendült fel e nemzet­közi munkáshimnusz, és milyen emlékei maradtak ránk keletkezésének, pá­lyafutásának?