VERS/ZENE – Oldal 2

Markó Béla nyolc új szonettje az Élet és Irodalomban

Boldog tapasztalat. Hogy visszakézből / leütnék minden labdát. Súlytalan / volt a kő is. De most már újra van / súlya a hópehelynek is. A lepke / attól repül, hogy van még ereje / álmodni. Én is így vagyok vele. / Mindegy, mi volt. Az számít, mi lehetne.

Konok Péter: Posztmodern kalickába zárta az ördögöt Marianne Faithfull

Igen fiatal nagyasszonyok voltak persze, leginkább énekesek: egyszerre lázadó csitrik, dús és csábító szirénhangok, régebbi korokból előlépő femme fatale-ok, és sokszor főszereplőként is mellékszereplők: valakiknek a barátnői, babái, csajai.

Markó Béla: Egy vers születésnapja

Ha máskor nem, január 22-én nem ártana végigolvasnunk Kölcsey Ferenc Hymnusát. Nem feltétlenül vigyázzállásban. Nem szívünkre tett kézzel. Inkább azon töprengve, hogy miért nem vagyunk képesek tanulni ebből a nagyszerű költeményből.

Batka Zoltán: Mire készüljön Majka? Majd kissé komolyabban…

A széthízott, szétzüllött, cinikus, pénzéhes genyó mögött megismerni a tisztelt miniszterelnök urat, a riportert játszó ribanc mögött bármelyik kormánysajtós nyomorultat, ahogy az igazságszérumos pincér is könnyen dekódolható Magyar Péternek.

Hegyi Iván: Gyári minőség – Németh Lehel, „a magyar Frank Sinatra”

Eltiltása idején untermann volt a cirkuszban, majd 1965-ben – hitvesével együtt – a szabad világot választotta, noha akkor már jó ideje újra énekelhetett, sőt a Kicsit szomorkás című slágerének sikere a Reszket a holdéval vetekedett.

Kosztolányi Dezső: Tizenhárom (+1) vers

Utolsó kiáltás. Én nem hiszek semmiben. Ha meghalok, a semmi leszek, mint annak előtte, hogy e földre születtem. Szörnyű. Hozzád kiáltok majd utolszor. Légy jó anyám, örök sötétség.

Parti Nagy Lajos: Tandorírt vers

Tandori ragyog. Bejárja és megújítja a nyelvet, a verset, szüntelenül kísérletezik és variál, hol kétségből, hol megszokásból, hol meg csak játékból, hiszen az elme cikázó röpte számára egyszerre létszükséglet és tehertétel.

Markó Béla: Autóbusz Kufsteinba (Interjú)

Ott raboskodott Kazinczy Ferenc ezelőtt több mint kétszáz esztendővel, és hát ebből lett egy vers. Talán annak bizonyításaképpen is, hogy a költészet így vagy úgy, akár jól, akár rosszul, akár örömmel, akár keserűséggel, de állandóan ott van az életünkben.

Karinthy Frigyes: Kosztolányi, a szimbolista

Mint aki halkan belelépett Valamibe… s most tüszköl s fintorog Mint trombiták és roppant trombonok S a holdvilágnál szédelegve ferdül Nehéz boroktól és aranyló sertül Úgy lépek vissza mostan életembe...

Csutak István: Nemzeti rock – na, nehogymá’!

Pedig az „egy ország két haza/két haza egy ország” dilemmája másokat is foglalkoztat – például a Moldáviában élő románokat. A vonatocska című dalban magyarokhoz nem méltó módon jelennek meg az iróniába, öniróniába rejtett gondolatok.