VERS/ZENE

Száztíz évvel Weöres Sándor születése után elmondhatjuk, hogy a huszadik század egyik legfontosabb és legszimpatikusabb költőjének teljes megismerése és életművének integrálása még csak most kezdődik.

Magyar hölgynek születtél, Tedd hívatásodat! Egy hon nemtője lenni, Mi szép egy gondolat!

Óh, Istenem, mivel érdemeltem ki ekkora kegyelmet? Hogy évek múltán, most, amikor lassacskán semmim se marad, halál elleni áfiumként mindezt felidézhetem.

Maradni szeretnék, mindig maradni: ha ébren vagyok, élesen figyelni, ha alszom, mélyebb gödörbe leásni; magányos levesporokat fölönteni, vagy élettársi szennyest kotorászni. Átzuhanni: az fáj. A változás szűk száján átcsúszni, az horzsolás.

în pădurea de fagi se simte dâra a ceva ce nu există precum o fugă de idei || a bükkerdőben még érezni lehet valaminek az illatnyomait ami nem létezik miként egy eszme-fúga

Akik itt élnek, nem veszik észre, hogy ez már nem a haza. Legalábbis nem az a haza. Nem az a ház. Nem az a szerelem. És nem is az a gyűlölet. Ha meg akarod tartani a szerelmedet változatlanul, el kell hagynod. A hazádat is akkor veszíted el, ha itt maradsz. Mert nem emlékezhetsz rá, amíg itt vagy.

A gondolatban megtestesülve jut el az érzelem az olvasóhoz. A tiszta érzelem hiánytalanul kifejeződhet, ha meglengetjük a karunkat. Amikor költeményt olvasunk, a gondolatot bontjuk ki belőle, bármennyire felfokozott érzelmi állapotban írta is meg a szerző.

Szülőföld helyett térképen tanultam járni / kiradírozott hegyekre rajzolt tengerek / és tengerekre testeit hegyek között. / Halottaktól tanultam beszélni – / mondták magukat a kövezetnek konokul, / alattuk az ég. Így lettem felnőtt.

Csak úgy szeretném látni, mint holt anyját a gyermek, / azt a szép, régi asszonyt, amint a fényben elmegy. Cum fiul îşi doreşte măicuța decedată, / Aş vrea să văd şi eu femeia de-altădată.

Nézz a tükörbe! Mit látsz? Ez a korcs te lennél? / Forradalmaid jobb sorsra szántak ennél. / Hadd lássalak, mint Bartók, szépnek, gyönyörűnek, / Sárból újjá születni, jobbik magadhoz hűnek.