Az olasz karmester, miután végigvezényelte az Álarcosbál-t, nekivágott a pesti éjszakának. Hajnaltájban egy hölgyet invitált asztalukhoz, akivel már több ízben táncolt.
Aki lentről nézte őket, frászt kapott, ezért aztán a legtöbbet fizették nekik, amennyit csak a bérskála engedett. De ők odafönt, az éjszaka szívében, nem érzékelték a veszélyt. Nem is volt alattuk mélység, csak fölöttük volt magasság.
Visszaült a kocsijába. Föllapozta a moziműsort. Némi keresgélés után talált egy csehszlovák filmet – Egy szöszi szerelmei –, melyet dicsérni hallott. A Stáció utcai Kék Barlang moziban játszották, és fél hatkor kezdődött az előadás.
Betonlépcsőn kellett lemenni, s a betonpadlón, mindjárt a lépcső tövében, hanyatt feküdt az apám. Lába szétvetve, karja kitárva, ahogy csataképeken festik a hősi halottakat.
Idővel az embert megrontotta a pénz. Elhagyta őt az a lélek, ami benne tartást adott. A pénz, hatalom lett úrrá felette, amivel a koronához kellett kötődnie. Most már ütheted, nem fog ellenállni.
A költőhöz odament a tengerparton a kislány és elkezdett vele beszélgetni...
– Te mindig így vagy? Így egyedül?
– Néha még rosszabbul is – mondta neki a költő.
A Globe színház egyik előadása után a drámaíró véletlenül meghallotta egyik barátját, amint egy szép hölggyel intéz légyottot. Éppen a jelszót beszélték meg, aminek elhangzásakor a nő beengedi szobájába a férfit...
Egyik este Churchill és felesége sétára indult Londonban. Ahogyan haladtak, egyszer egy utcaseprő odalépett hozzájuk, de nem a miniszterelnököt szólította meg, hanem a Clementine-t.
– Hogy a ménkű verje meg! Ez nem lehet igaz, már megint mogyoróvajas-lekváros kenyér. Utálom a mogyoróvajas-lekváros kenyeret! Sam minden nap siránkozott a szendvicse miatt.
– Drága Édesanyám! Szolgálatteljesítés közben súlyosan megsebesültem. Félek, hogy nem épülök fel többé. Kérlek, ne gyászolj miattam, csókold meg helyettem Maryt és Johnt! Isten áldjon Téged és Apát!
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.