Hősként tisztelnek egy buszsofőrt Párizsban, nem véletlenül: történt ugyanis, hogy a következő buszra várt a kerekesszékes Francois Le Berre, amikor pedig megérkezett a jármű, a buszon utazók nem csináltak neki…
Napok és hetek teltek el. Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta. Ilyen az élet. Akkor a belső ágyon gyógyuló beteg kérte, hogy fektessék át a másik ágyba.
Az egyik wyomingi főiskola hallgatója, a huszonhárom éves Lydia Marie Cormaney csaknem kétezer dollár értékű áruval készült elhagyni a helyi Walmartot – anélkül, hogy fizetett volna. Az ilyesmi előfordul...
Lakott egyszer egy igen szegény és egy igen gazdag ember egymás mellett egy faluban. A szegénynek sok gyereke volt, nem tudott velök hova lenni. Egyszer azt gondolá ki, hogy felmegy Budára Mátyás királyhoz, visz neki egy szép nagy tököt, mely ott termett a kertjében.
Egy egyetemista srác meghívja ebédre az anyját az albérletbe, ahol lakik. Az ebédnél ott van a fiú lakótársa is, egy gyönyörű lány. Az anya folyton ezt a lányt figyeli, és…
1946 nyarán, egy délelőtt, félfogadási időben hivatott fő-főnököm, Szondy Viktor – rk. köv. megh. miniszter –, a jogi osztály vezetője. Idős úr volt nála. Bemutatott minket egymásnak. Kádár Levente. Tudtam,…
Volt egyszer egy ember, aki mindent meg tudott javítani, ami a kezébe akadt. De azon fölül is mindenhez konyított, és mindent megmagyarázott. Különösen a tévékészülékekhez értett, mármint az akkori típusokhoz.…
Mircea Dinescu román költő – ő az, aki román televízióban 1989. december 22-én kihirdette a forradalom győzelmét – meséli az alábbi történetet. A roma származású világhírű román hegedűművész, Ion Voicu…
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.