Kedves olvasó! December 23-án betelt a második hónap, amióta az Új Hét megjelenik. Bejegyzéseink (posztjaink), az internetes lapunk felületére feltett anyagaink száma ez alatt az idő alatt meghaladta a hétszázötvenet.…
1946 nyarán, egy délelőtt, félfogadási időben hivatott fő-főnököm, Szondy Viktor – rk. köv. megh. miniszter –, a jogi osztály vezetője. Idős úr volt nála. Bemutatott minket egymásnak. Kádár Levente. Tudtam,…
Hovatovább azon kapjuk magunkat hogy elárvultan lézengünk a termekben, fejünket kapkodjuk a festmények, szobrok lenyűgöző sokasága közepette, a végén már csak szaladni tudunk, hogy mielőbb friss levegőre érve kifújjuk magunkból a – benyomásokat!
Az igazi tehetség következetes. Puskás egykori pártás leányfejeiben már érezni mindazt, amit ma láthatunk tőle. A későbbi alakokat, súlyokat, egyensúlyokat.
Napi Witz 3+1 (29) 1.Nagy fekete autó robog az országúton. Az úttest mellett egy kisfiú kétségbeesetten integet. A kocsi lefékez, a sofőr bosszúsan hajol ki. – Hogy merészeled leállítani a…
Biztató jel, hogy nyitva az ablak, szerencse, hogy álmodozó lány van mögötte. Számos erdélyi falusi ház zsalugátere már régóta be van húzva. Akár be is szegezhetnék. Közösségi sorszimbólum is lehetne.
Az eddig megjelent legracionálisabb covidinfo.
Lehet, hónapokig, évekig kell a covid-19 vírusával együttélnünk. Ne tagadjuk, ne pánikoljunk. Ne éljünk haszontalanul. Tanuljunk meg együttélni ezzel a ténnyel.
Kicsaptak az iskolából, már az elemiben, azzal kezdődött kicsapatásim sorozata… akkumulátorsavval halálfejet égettem a pionírnyakkendőmbe.
Odaátlagosan pajtás volt a gyerekember, és szeretnie kellett a Nagy Pajtást.
Az első versnek „ihletője”, a másodiknak „szereplője”, a harmadiknak „címzettje” volt közös barátunk, Sz. Benedek István, gyermekkori bélyegcsere-társam...
Íróbarátunk haláláról ma értesültem. Nyugodjék békében!
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.