Szele Tamás: A Goldberg-gate

Szele Tamás: A Goldberg-gate
Nem szokatlan, hogy a nemzetbiztonsági tisztviselők a Signalon kommunikálnak. De az alkalmazást elsősorban találkozók tervezéséhez és egyéb logisztikai ügyekhez használják – nem pedig egy küszöbön álló katonai akció részletes, szigorúan bizalmas megbeszélésére.

Huszár Ágnes: Haldokló emlékezet

Huszár Ágnes: Haldokló emlékezet
Ekkor hangzott el a jogvégzett embertől különösen csengő mondat: „Oroszországnak spirituális joga van a Krímre”. Sztálint zseniális emberként kezdte emlegetni, akinek voltak hatalmas hibái, de összességében mégis az számít, hogy „megnyerte a második világháborút”.

Rejtő Jenő 120

Rejtő Jenő 120
Zsenialitása regényeiben mutatkozik meg, Megújította a ponyvát. Egy „tízfilléres” regénnyel akár két nap alatt végzett, egy szerződésben kéthetente egy százhúsz oldalas regény megírását vállalta, és ezt teljesítette is, noha aprólékosan, a szövegen sokat javítva dolgozott.

Béndek Péter: Elemi politológia

Béndek Péter: Elemi politológia
A progresszív akaratra a konzervatív policy úgy válaszol, hogy a másik javára való lemondás haszontalanságát és az egyes emberi/kis közösségi életek fölényét hangsúlyozza a túl nagy közösségek érdekével és az idegen elvekkel szemben...

„Megszoktuk a saját narratívánkat, illetve a morálisan helyes pozíciót” – Jarábik Balázs Európáról, Ukrajnáról, Trumpról

„Megszoktuk a saját narratívánkat, illetve a morálisan helyes pozíciót” – Jarábik Balázs Európáról, Ukrajnáról, Trumpról
Az elmúlt harminc év politikája, ahol az Egyesült Államok a világ csendőrének szerepét játszotta el, szintén véget ér. Nincs már meg az a forrás az Egyesült Államokban, amivel ezt a szerepet tovább tudnák vinni. Az amerikaiak számára Kína egy regionális hatalom, globális fenyegetés.