LÁTVÁNY

A halk szavú Ferike végleg elhallgatott. S ő, aki sohasem akart zavarni senkit, most akaratlanul is mindannyiunkat felzaklatott. Mert mulasztásunkat pótolhatatlanná tette. Önmagunkat kell ismét kérdőre vonnunk.

Amikor először megpillantottam Santiago de Compostela lenyűgöző, hatalmas, a mi ízlésvilágunkhoz mérten túldíszített katedrálisának a homlokzatát, a szó szoros értelmében úgy éreztem, hogy földbe gyökerezik a lábam. Előtte még azon sem gondolkoztam el, hogy valójában mit is jelent ez a szólásmondás, most már tudom...

Október 14-én Szegeden egy olyan könyvbemutatóra került sor a Móra Ferenc Múzeumban, mely az MTI fotóművészeinek és -riportereinek mívességére, életművére tereli a figyelmet. Sajnos még nem láttam a könyvet, amelybe Keleti Éva Prima Primissima-díjas fotóművész öt olyan fotós munkáinak legjavából válogatott, akik az ötvenes években az ügynökségnél a munka dandárját végezték: Kálmán Katának, Langer Klárának, Reismann Mariannak, Sándor Zsuzsának és Vadas Ernőnek az Iroda archívumában található munkáit...

Fővárosi rangja, jelentősége, ismertsége miatt joggal azt hihetnénk, hogy egyike a kontinens világvárosainak. A valóságban azonban Brüsszel kisváros, nem romániai, hanem európai mértékkel számítva az.

A fotóművésznek pedig alkalma volt e páros képet megalkotnia, amely szerkezetében és keletkezéstörténetében egy több tételes szimfóniára emlékeztet, s egy feszültséggel terhes időívet ír le a két évszám pólusai között.

A formai kísérletezés emberi háttere éppen az, hogy a hideg, tudományos keretek közül kilépjen, s a humánum új, még ismeretlen érzéseit szólaltassa meg bennünk.

Egy szerény kisvárosról van szó, amelynek 2001-ben alig több mint tízezer lakosa volt. Annak köszönheti hírét, ismertségét, hogy itt, a település közelében 1917-ben több alkalommal jelent meg a Szűzanya három helybeli pásztorgyereknek.

Kezeit egy picikét összeszorítja, de bátran „állja a sarat” a fotózás során. Néhány perccel később tudtam csak meg, hogy ő tulajdonképpen majkuca (apáca) szeretne lenni...

Csendéletei újfajta látásmódot képviselnek a román festészetben. Az ásványi és a szerves világ határán a csendélet különös látomássá válik, amelyben könnyen érthető és titokzatos elemek fonódnak össze.

Sarkadi Sándor (1887-1956) a két világháború közötti képzőművészeti élet egyik legszínesebb, legsokoldalúbb egyénisége. Kémia-fizika szakos tanár, újságíró, lapszerkesztő, igazgató volt, valamint festő, szobrász, keramikus, aki az általa tervezett, épített háza udvarán farkast nevelt.