„Aki a támadhatatlanságot fontosabbnak tartja, mint az igazságosságot és az emberi tisztességet, annak a politikai programja összeegyeztethetetlen a demokráciával, és ő maga nem demokrata!”.
Az akkori uralkodó politikai elitnek nagyobbak voltak az elvi eszközei az erőszakra, de sokkal kisebb volt az erre való hajlama. Sőt, maga is nem csak hogy belenyugodott a rendszerváltásba, hanem elő is segítette a folyamatát.
A magyar kormányzati kommunikáció gyakran használja a „keresztény értékek védelmét” hívószóként, miközben ezek tartalmát ritkán bontja ki teológiailag vagy etikailag. Ehelyett a kereszténységet identitáspolitikai pajzsként alkalmazza – mint egy „kulturális örökséget”...
Az intézmény fontos szerepet játszott olyan szempontból is, hogy kikristályosodott egy diszkriminációval, esélyegyenlőséggel és gyűlöletbeszéddel kapcsolatos joggyakorlat a bíróságokon. A diszkriminációról egyre többen hallanak a társadalomban, volt egy tudatosító szerepünk.
Képtelen vagyok újat kitalálni. Írom, amit hoztam magammal. A gyerekkorból. A kamaszkorból. A katonaságból. Izgalmasak a katonaemlékek. Akkor is, ha békeidőkben voltál katona. Gyűjtenem kellett volna ezeket is. Lusta voltam. Inkább verseket írtam.”
Mindehhez a társadalom morális immunrendszerét is le kellett gyengítenie, nehogy túl empatikusak maradjanak az emberek, mert akkor még véletlenül kiállnak a másikért. Az egymás ellen hangolás, az uszítás több fronton is tökéletesen bevált...
A romániai magyarságnak azok közé a „főemberei” közé tartozott, akik mindentől védik a nemzetüket, és még azt is vitatják, ami kétségtelenül megtörtént. Akik szívesen és részletesen emlékeznek arra a városra, amely valószínűleg végleg eltűnt...
Az istenként tetszelgő úr valójában nem más, mint egy népi színjátszó-körös csepűrágó, aki annyiszor játszotta el a nagy államférfit, hogy el is hitte magáról, hogy ő Caesar, miközben a lábszagú tornateremben hungarocell elemekből állt össze a díszlet.
Pontosan látszik, hogy Magyar nem az ellenzék embere. Ugyanúgy viselkedik a közgyűlésben, mint Orbán az EU-ban, bot a küllők között. Mi a célja ezzel? Karácsony lejáratása és politikai tönkretétele. A baloldali és liberális politikai képviselet elpusztítása.
Orbán Viktor a politika nagymestere. A legtapasztaltabb vezér, hiszen nem sokan vannak hasonlóak, akik, mint ő, mindent kipróbáltak, volt kommunista, majd liberális demokrata, hogy végül antiliberális szélsőjobboldalivá verekedje le magát.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.