INTERJÚ / ESSZÉ

Említettük, hogy a „jövő“ kutatása a tudomány szempontjából abszurdum. De nem az a mágikus gondolkozásnak. Ernst Bloch, az utópia nagy modern védelmezője is elismeri: a jövő fürkészésének forrása az ébren-álmodásban, az ábrándozásban van, s hogy a legősibb utópia – a mese.

Kiváló filozófus is volt persze. Ám írósága tette lehetővé, hogy az időről időre felülvizsgált, mégis ugyanabba az irányba tartó jövőképei, néha kasszandrai jóslatai úgy sorakoznak egymás mellett, mint egy regényíró egyformán érvényes történetei.

Ha a szegénynek kell szégyellnie magát, az a hűbéri rendszer győzelme. És a legszebb szavakkal sem tudod a hűbérrendszer ördögi körét kikerülni. Hiába mondod, hogy de hát „nem ellenetek mondom”, „értetek beszélek”. Nem jön létre efféle retorikai helyzet.

Számomra az egyetlen szellemi kihívás, hogy hogyan lehet azt az időpontot elkapni, amikor az emberek már hajlandók tömegesen fellépni a rendszer ellen a jogaikért, de az még nem torkollik erőszakba

Ha viszont a kommunizmus halott, akkor belefagytunk a kapitalizmus ördögi „idejébe”, amely napról napra mindent megváltoztat körülöttünk, akár háborúk árán, csak azért, hogy semmi se változzon. Vagyis ahol még az idő és a változás is csak látszat.

A lényeg, hogy megtámadtak egy 600 ezer km²-es, 40 millió lakosú országot, amelynek 200 ezer fős hadserege van. Egy 1800 kilométeres arcvonalon, 180 ezer emberrel. Ez ellenállás esetén semmire sem elég. És nem volt B-tervük. Nem tudtak azonnal mozgósítani sem, mert azt kommunikálták, ez nem háború...