Ágoston Hugó: Fájdalom
Testvérem, a magyar meg az erdélyi valóság az úgy alakult, hogy – mi értjük, józanon is a paradoxont, a kegyetlen-vicces játékot a szavakkal –, ha élnél, nem bánnád, hogy meghaltál. Ha élnél, együtt siratnánk...
„Gratulálok, ön elkövette a bűncselekményt” – Interjú Haraszti Miklóssal
1968-ban a csehszlovákiai szovjet és magyar bevonulás, a prágai tavasz elfojtása a hozzám hasonló marxisták számára is világossá tette, hogy a szocializmus javíthatatlan. Rádöbbentünk, hogy mindössze szabadok szeretnénk lenni. Elindultunk az úton a jó öreg liberalizmus felé.
„A túlélők vicsorgó agitprop színházat csinálnak” – Interjú Spiró Györggyel
A magyar színházzal csak azért van probléma, mert a hatvanas-kilencvenes évek között titokzatos okokból lett néhány remek társulat, és rossz látni a hanyatlást. De ahogy szoktuk, most is bele fogunk simulni a térség ócskaságába, érdemes erről Móricz Zsigmond feljegyzéseit olvasgatni.
Markó Béla: Kalapos forradalom
Holnap otthon dolgozom, mondták később a szerkesztőségben az írókollégák, amikor éppen írtak valamit. Megértettem, de én nem tudtam így mondani. A versírásba nem lehet beleizzadni. A regény más. Az tényleg olyan lehet, mint a favágás.
Toró Tibor: Vétkesek közt cinkos, aki néma
Egy olyan féllel akarnak konstruktív vitát folytatni, amelyik számára a hagyományos vitakultúra, a szakmaiság és a pluralizmus nem jelentenek értéket. Egy olyan féllel, amely számára kizárólag a diszkurzív tér teljes elfoglalása és dominálása a tét.
Borbély András: Duplanulla
Vajon a két „vitázó” egyáltalán tudatában van annak, hogy közvetve vagy közvetlenül, unalomból, szövegértési inkompetenciából, jóhiszeműségből, vagy tudja a brant, hogy milyen megfontolásból az intézményes rasszizmus álláspontjára helyezkedtek, amit ráadásul valamiféle plurális „vitakultúrának” neveztek át?
Ölni vagy uralkodni – Interjú Rácz András Oroszország-szakértővel
A béke fontos, ezzel egyetérthetünk, de hogy milyen béke és milyen áron kötendő béke, az egyáltalán nem mellékes. Nem mindegy, hogy a temető békéjéről vagy egy boldog család békéjéről beszélünk.
Tamás Gáspár Miklós: Vári Attila kikezdhető csalafintaságai
Vári Attila irodalma – Székely János társtalanul gyönyörű regénye, a Soó Péter bánata (1957) mellett – alighanem a legnyíltabban romantikus művészi vállalkozásunk. A mítoszi ősképből levezetett epika itt új lehetőségeit kínálja föl
Markó Béla: Beszélgetés Adonyi Nagy Máriával
Beadtam, a kiadó tervbe vette, aztán mégsem jelent meg. Azóta, igaz, kicseréltem a verseknek legalább felét. Hidd el, a késleltetett rajt nagyon rossz hatással volt rám. Lehet, hogy most egészen másfajta verset művelnék, ha akkor alkalmam lett volna lemérni a hatást, és egyáltalán befejezettnek tekinteni saját indulásomat.
Kozma Dezső: A líraiság lehetőségei
A Krúdy-regény nem úgy regény, ahogy azt addig megszoktuk. Némi túlzással azt is mondhatjuk: inkább líra, mint epika, hisz nincsen jól meghatározható cselekménye, színtere s a szokványos szerkezeti sémák sem illenek rá. Krúdyt magát parafrazálva: művei olyanok, mint azok a dalok, amelyeket sohasem énekelnek végig.