INTERJÚ / ESSZÉ

Az Ütünk szatirikus ereje abból is kitűnik, hogy a napi aktualitások kifakulása ellenére a gúnykép megmaradt (irodalom)történetinek: lenyomata egy olyan intellektuális és nyelvi világnak, amelyen belül az Utunk csak a mag.

Egy folyamatosan változó világban próbálnak az európai országok közös megoldást találni, mert egyedül kevesek vagyunk. Nyilván jobb lenne egy rugalmasabb, gyorsabban reagáló rendszer, de másrészről én egyáltalán nem vagyok a bürokrácia ellensége, mert hihetetlen biztonságot is nyújt a közösségnek.

December 25-én anyám az ostromra átalakított pincében főzte a háborús karácsonyi ebédet, amikor apám lehajtott fejjel belépett a békeidőben fáspinceként használt bunker frissen épített vasajtaján, és annyit mondott: „Zsilinszky Bandit tegnap Sopronkőhidán felakasztották.

Nem nagyon forgatom a köpönyegem. Amióta a szakmában vagyok, és megnyilatkozom nyilvánosan, nagyjából ugyanazt mondom. Ez békességgel tölt el és egyben tart. A hitelességemet és az önazonosságomat semmiért sem adnám fel.

Ehhez persze számot kell vetni azzal, hogy nem mi vagyunk ama kitüntetett pont, amelyhez „özönlenek mind a nemzetek”. Feltéve persze, ha lesznek még nemzetek, s akadnak még járható utak a népek zarándoklatához.

A felszíni átlaghőmérséklet töretlenül felfelé araszol, a gleccserek olvadnak a sarkvidéki jégtakaróval egyetemben, a világtenger szintje emelkedik, összességében az éghajlati rendszer állapota gyorsuló ütemben változik.

Áruljam el, hogy mitől igazán család a család? Igen, a távolságtól. Ne lepődjetek meg, a nemzetet is erősítheti a távolság. A közelség viszont gyengíti olykor. A megszépítő messzeség család- és nemzetmegtartó lehet.

– Marosvásárhelyen már kisgyerekként olvastam Moldovát, a kedvenceim közé tartozott – többek között – a Magyar atom, amelyben ott volt a Ferencvárosi koktél is. Ehhez kapcsolódik egy családi történet.