INTERJÚ / ESSZÉ

Az öreg vezér elküldésének ígérete nem elegendő. Magyar Péter belépője – legalábbis morális nézőpontból – rosszul sikerült, de még nem késő, hogy a kormányrúd közelébe érve megmutassa, nem egy despota ül majd a nyakunkba. 

Díjat elnevezni a szerzőjükről, az én erkölcsi érzékem szerint, nincs teljesen rendben, bármi is derülne ki a dosszié egy alaposabb, történészek általi vizsgálatából. Mert a besúgás ténye az a besúgás ténye marad.

A jeles nap abban különbözik a magyarországi nemzeti ünnepektől, hogy nem az állam születésére utal (mint augusztus 20.), nem is a nemzeti függetlenségre (mint március 15., vagy október 23.), hanem…

Másfél évtizeddel az első jobboldali kétharmad előállása után illenék személyeskedés és vagdalkozás helyett elemezni a folyamatokat. Persze a kiérdemesült baloldali politikai osztálytól és annak elszürkült szellemi hátországától mindez máig távol áll.

Már nem Bicskéig hosszabbít meg mindent, hanem Moszkváig. Még nagyobbat üt az önkormányzatokon, pláne Budapesten, ráereszti „szuverenitásvédelmi” csahosait civilekre és sajtóra, még szigorúbb centralizációval egzecíroztatja a kulturális műhelyeket...

A probléma leglényegét Hadley Freeman brit baloldali újságíró foglalta össze: október 7-e után „már akkor tartottak Izrael-ellenes tüntetéseket, mielőtt Izrael reagált volna. Ez minden, amit tudnod kell.”

Én vagyok rosszul? Az semmiség, elmúlik. Édesanyám volt rosszul, és még ő is kizongorázta magából. Egyszerűen nem tudom elfelejteni azt az akszjonovi pillanatot, amikor a legcsodálatosabb balkéz-technikával harsogott a Holdfény-szonáta, bele a Nagy, Reménytelen, Romániai Áramszünetbe.