INTERJÚ / ESSZÉ

A szórványban nem születik több szórványgyermek attól, ha folyton megdicsérjük őket: milyen szépen őrzitek az identitásotokat ti ott a végeken, a maroknyi magyar, mint sudár fenyők a kietlen tájban, s micsoda torokszorító érzés ezt nézni.

E sorok írója cikkének előkészítése közben bukkant rá Vagyim Arisztov orosz szerző 2005-ből származó írására az interneten arról, mit jelenthettek valójában az orosz nép számára a „háború legsúlyosabb terhei”.

Kelemen Hunor azt találta mondani a CPAC Hungary-n (az amerikai szélsőjobboldali „konzervatív” konferencia magyarországi kiadása) – ahova nyilván merő ideológiasemlegességből ment el –, hogy a szabadsággal a hagyomány keretein belül lehet élni.

A várost és a körülötte épült agglomerációt két korszakos eseménysorozat hozta létre és emelte magasra: a 19.század közepi aranyláz és egy évszázaddal később az amerikai high-tech ipar, melynek egyik bölcsője volt és központjává vált.

Az ilyesmiket szokták betiltani ezek, akik a városban semmi másra nem voltak képesek, mint hogy beköltözzenek a régi polgárság meg a régi munkásság kisajátított, majd közpénzen fölújított-tatarozott házaiba az alapítványaikkal meg a klienseikkel meg az ügyvédi irodáikkal meg a kamu cégeikkel...

Nem teljesen világos, miért nem publikálták a riportot, de a leghihetőbb magyarázat az lehet, hogy mire legépelte, kifutott az időből. Elhitte a pletykát, hogy Sztálint is Olivecrona műtötte, mint őt.