INTERJÚ / ESSZÉ

Elsőként a fejekben kellene rendet tenni. Tudatosítani kell magunkban két dolgot. Egyrészt azt, hogy egy hibrid rezsimben élünk, ahol választásokon csak csoda esetén nyerhetünk. Másrészt azt, hogy ez nem a normalitás, hanem egy torz, ránk erőltetett rendszer, amit meg lehet változtatni.

A demokráciák, minden hibájuk ellenére, sokkal kevésbé romlottak, mint a despotikus rezsimek. Nincs a történelemnek ennél nyilvánvalóbb tanulsága. Ha szétnézünk a glóbuszon, manapság nem sok ember találunk, aki őszintén azt mondja, “inkább élnék Kínában, mint az Egyesült Államokban”.

Mi van, ha nem újraírják a múltat, hanem már eleve megszüntetik, és ezt a törlést idézik fel számunkra mindannyiszor? Mi van, ha egyszer csak rádöbbenünk, hogy a nemzeti identitásunk az üresség mozzanatait játssza végtelenítve?

Óriási fék, megkapaszkodom nagy nehezen. Hangos fékcsikorgással majdnem belénk csúsznak a kormányőrök. Mi volt ez? Félrehúzunk. Elmegy mellettünk egy másik autó, talán egy fiatal nő vezeti. Áthalad a fekete macska által húzott képzeletbeli vonalon.

A magyar ember fél a világtól, mert onnan, kívülről soha semmi jó nem érkezett, s míg ők értik és megértik egymást, addig minket (s a nyelvünket) senki sem ért. Mennyi zsigerekbe égett negatív érzelem, érzés, micsoda táptalaj a propaganda számára.

A PISA-eredményeket nézve látszik, hogy ebben a régióban is vannak felemelkedő, stabil és leszakadó országok. Mindig Bulgária és Románia volt a sor végén, de Románia szépen fejlődik, Magyarország és Szlovákia viszont, úgy tűnik, lefelé csúszik.

A felnőttek kilenc százaléka depressziós, a nyugtatók, antidepresszánsok rémisztő mennyiségben fogynak. A befejezett öngyilkosságok száma 2021-ben húsz százalékkal volt magasabb, mint a járványt megelőzően.