INTERJÚ / ESSZÉ – Oldal 100

Hargitai Miklós: Kísérlet

Kormányunk jókora feladvány előtt áll: úgy kell most politikai haszonra váltani Karikó Katalin diadalát, hogy közben elegánsan, szinte észrevétlenül zárójelbe kerüljenek az előzmények Szputnyikkal, Sinopharmmal, a rendre az mRNS-oltás ellen beszélő Káslerrel, meg a jobboldali nyájba csábítani próbált oltás- és racionalitás-ellenes szavazóblokkal.

Kőháti Zsolt: Petőfi, Hasdeu, Hizden

Egy másik költeményben gyöngéden szól ekkortájt épp hároméves kislányához, Iuliához, akit tizenhat esztendő múltán ragad majd el a tüdőbaj. Nagy tehetség hunyt ki általa: franciául, románul írt verset, prózát, megismerkedett az angol, a német nyelvvel, párizsi elitegyetemeken tanult…

Ágoston Hugó: Fájdalom

Testvérem, a magyar meg az erdélyi valóság az úgy alakult, hogy – mi értjük, józanon is a paradoxont, a kegyetlen-vicces játékot a szavakkal –, ha élnél, nem bánnád, hogy meghaltál. Ha élnél, együtt siratnánk...

„Gratulálok, ön elkövette a bűncselekményt” – Interjú Haraszti Miklóssal

1968-ban a csehszlovákiai szovjet és magyar bevonulás, a prágai tavasz elfojtása a hozzám hasonló marxisták számára is világossá tette, hogy a szocializmus javíthatatlan. Rádöbbentünk, hogy mindössze szabadok szeretnénk lenni. Elindultunk az úton a jó öreg liberalizmus felé.

„A túlélők vicsorgó agitprop színházat csinálnak” – Interjú Spiró Györggyel

A magyar színházzal csak azért van probléma, mert a hatvanas-kilencvenes évek között titokzatos okokból lett néhány remek társulat, és rossz látni a hanyatlást. De ahogy szoktuk, most is bele fogunk simulni a térség ócskaságába, érdemes erről Móricz Zsigmond feljegyzéseit olvasgatni.

Markó Béla: Kalapos forradalom

Holnap otthon dolgozom, mondták később a szerkesztőségben az írókollégák, amikor éppen írtak valamit. Megértettem, de én nem tudtam így mondani. A versírásba nem lehet beleizzadni. A regény más. Az tényleg olyan lehet, mint a favágás.

Toró Tibor: Vétkesek közt cinkos, aki néma

Egy olyan féllel akarnak konstruktív vitát folytatni, amelyik számára a hagyományos vitakultúra, a szakmaiság és a pluralizmus nem jelentenek értéket. Egy olyan féllel, amely számára kizárólag a diszkurzív tér teljes elfoglalása és dominálása a tét.

Borbély András: Duplanulla

Vajon a két „vitázó” egyáltalán tudatában van annak, hogy közvetve vagy közvetlenül, unalomból, szövegértési inkompetenciából, jóhiszeműségből, vagy tudja a brant, hogy milyen megfontolásból az intézményes rasszizmus álláspontjára helyezkedtek, amit ráadásul valamiféle plurális „vitakultúrának” neveztek át?

Ölni vagy uralkodni – Interjú Rácz András Oroszország-szakértővel

A béke fontos, ezzel egyetérthetünk, de hogy milyen béke és milyen áron kötendő béke, az egyáltalán nem mellékes. Nem mindegy, hogy a temető békéjéről vagy egy boldog család békéjéről beszélünk.

Tamás Gáspár Miklós: Vári Attila kikezdhető csalafintaságai

Vári Attila irodalma – Székely János társtalanul gyönyörű regénye, a Soó Péter bánata (1957) mellett – alighanem a legnyíltabban romantikus művészi vállalkozásunk. A mítoszi ősképből levezetett epika itt új lehetőségeit kínálja föl