A HÉT50

Ádám és Éva a paradicsomban még nem emberek, csupán „isten gyermekei”. Lucifernek jól kell tudnia, hogy ekként is fognak viselkedni. Hogy önigazolásuk gyermeki vágyában, a szembesíteni akarás kíváncsiságában meg szeretnék ismerni a másik mester tanait is, az érem másik oldalát: Lucifert.

Mintha ez a Minden kiáltozna bennem és kint a világban, gyötrelmek kiáltásai, hajnal és este, táplálkozás, táplálék, kenyér százféle, sok, kevés, száraz, meleg, jó, keserű, komisz, szőke és barna és szénné-égett és csak álmodott kenyér, levesbe-aprítani-kenyér, rabok kenyere, a mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma...

A szobrot Márkos Albert álmodta anyagba, fájdalmasan korán megszakadt művészi pályájának betetőzéseként; felavatásának pillanatában azonban kollektív alkotássá vált, hiszen vonásai ott élnek mindnyájunk lelkében, akik a költő szavait, eszményeit tudatunk részének valljuk.

Nyájas olvasó, töredelmesen megvallom: eleinte azt hittem, mulatni fogunk egy jót, de most már, őszintén szólva, kezdem unni Szász Zoltán atyánkfiát. Még csupán két megjegyzésem volna a szóban forgó tanulmány két passzusához.

Tudomásul kell venned: fogyasztó vagy, és a tévé valójában fölajánlja azt a lehetőséget, hogy egyszerre elégítsd ki kétfajta szükségletedet, az elvontabbat, a dicsőségre szomjúzást (meghódítjuk a Holdat!) és a parlagibbat, ínyed-torkod szomjúságát.

Kisvárosi alanyainknál egy sajátos jelenséggel, a megfogalmazás, a gondolat készen kapottságával találkoztunk. A válaszok gyakran sablonosak, felnőttek szájíze szerintiek.

Vajon Volta, Leclanché vagy Hellesen tudták, mekkora szolgálatot tettek az elem felfedezésével? Valószínű, hogy nem. De ez talán nem is lényeges. Nem szabad lebecsülnünk a feltalálók érdemeit, azonban hiba volna nem beismerni, hogy a XX. század emberének rátermettsége, alkotási kedve nélkül az elem alighanem halva született gyermek lett volna.

Látszólag és főként egészen elvont filozófiai megítélésben magában a kérdésfölvetésben – humanizmus vagy antihumanizmus – nincs különbség az embernek ehhez az alternatívához való mai viszonyulása és bármelyik megelőző kor ezzel kapcsolatos kérdésfölvetése és magatartása között.

A mentőötlet csak 1964 nyarának közepén támadt Britten és Kohne fejében: a kémiai reakció-kinetikával való látszólagos ellentmondás kulcsa abban rejlik, hogy az egér-DNS-lánc hosszában ugyanazon szekvenciák (bázissorrendek) többször megismétlődnek!