A HÉT50

A Sunday Times című angol lap riportere írja lelkendezve: „Nem csak enni térhet be az utas a Les Routiers vendéglőkbe. Ha valami kellemetlenség éri, meghibásodott autó, napszúrás, szúnyogcsípés stb., a vendéglős azonnal, készségesen és ellenszolgáltatás nélkül segítségére siet.”

Hányan voltak a múlt századok során a Vakmerőség királyai, az Örök Titkok őrzői, a Sátán cimborái s egyéb szemfényvesztők, akiknek kápráztató módszereire ma is keserűen emlékezik az emberiség hányatott történelme...

Vagyonuk sohasem volt, így hát valószínűleg a szerelemre, a barátságra és az öszszetartásra építették azt a viszonyt, ami ötven esztendőn át összetartotta őket. Nem nagy ügy ez, de most, hogy végigmondtam az egészet, fölismerem, hogy mégsem magánügy.

A blikfangos cím nem kirakat, ahova kiteszik a tartalmat. A blikfangos cím: blikfangos cím. Edzettebb olvasó nem is próbálja megfejteni. A blikfangos cím magáért van. Hogy legyen. Hogy blikfangos legyen.

Nem tudom, milyen határozatra szánta el magát a szoborellenes párt, odáig még nem jutottak azonban, hogy nyilvánosan ledöntsék, mert a Tavasz most is ott áll régi helyén. Minden jel szerint vannak olyanok is, akiknek tetszik és ügyelnek reá.

Hát szabad a diákot tévútra vezetni, kellemetlen helyzetbe hozni, arra kényszeríteni, hogy kínos-kelletlenül bizonygassa a nagy író zsengéjének vélt erényeit? Így a tételrombolók. De persze nem késett a válasz sem...

A hatvanas évek nyugtalanságot hoztak Németország Szövetségi Köztársaság irodalmi köztudatában, kételyeket támasztottak afelől, hogy éppen alapvető tartalmát tekintve mennyire egy értelmű, szerves és ésszerű az íróknak az irodalomhoz való viszonyulása...

A többiek lelkesedéséből nem sokáig tartott. Ahogy szertefoszlott az illúzió, hogy kerekeken lehet Dardzsilingig gördülni, munkahelyre, családra, közbejött akadályokra hivatkozva léptek vissza. Jakabos Ödi már szokva volt ehhez. Minden útjára többedmagával szeretett volna elmenni, s végül mindig egyedül maradt.

Nagy Imre világához, Nagy Imre tájaihoz, Nagy Imre élet- és alkotó erejéhez, Nagy Imre művészetéhez talál ez a népmeseszerűség, ez a népmesei igazságszolgáltatás, mindaz, ami most, a megnyitás perceiben, az ünnepi szónokok szavai közben átjárja mindnyájunk lelkét...

Most minden milyen békésen és barátságosan tündököl, a kapuk nyitva, az ablakokban könnyű függönyöket lebegtet a tavaszi szél, mert hiszen elnökök haltak és elnökök jöttek, de a texasi olaj továbbra is kibuggyant az édes anyaföldből, és az élet, a life, ahogy otthon is mondani szoktuk, ment a maga útján stb.