A HÉT50

A dán kormány említett hozzájárulása a helyi bizottság alakításához reformtörvény előkészítése érdekében kétségtelenül a belső autonómia híveinek tett engedmény. Knud Hertling miniszter szerint azonban a kidolgozandó törvénytervezet parlamenti előterjesztéséig öt év is eltelhet.

Ugyanakkor könyveiben nem fejeződik ki valamiféle erkölcsi tanulság, a szerző nem mond ítéletet sem a társadalom, sem hőseinek tettei fölött. Maigret is csak nyomoz, letartóztat, „ezért fizeti a társadalom” (Simenon), de nem ítéli el a bűnöző tettét.

A félelmet az egyén csak a közösség erejében, bátorságában bizakodva győzheti le. „Az ember egyszer meghal, de addig élni kell félelem nélkül. Ilyesmikre már a gyermekeket is meg kellene tanítani az iskolában.”

A már nemcsak szóban forgó, hanem papirosra is fektetett első kötet kereken négy éven át készült, kimerítve a várakozók türelmét s ha jobb megoldásokra nem találunk, a még hiányzó kötetek megérése újabb háromszor négy vagyis tizenkét esztendőbe telhet.

Az Új-Guinea-i paradicsommadaraknál már Bíró Lajos megfigyelte, hogy a kakasok násztáncuk hevületében egyszerűen nem vesznek tudomást az ember jelenlétéről, s ez végül több színpompás tollazatú paradicsommadárfajta teljes kipusztításához vezetett.

A közölt tanulmány negyven tudós és ismert angol kutató véleményére támaszkodik, s – bár a perspektívák technikai téren túlzottan optimistának tűnhetnek – érdeme, hogy minden erőforrást összpontosítva feltárja a jövendő lehetőségeket.

Bár az utóbbi időben megszoktuk, hogy kiadványaink egy részét képek kísérik, jelen esetben lehetetlen erről nem szólani. Mégpedig különös hangsúllyal, különös elismeréssel. A nagy szorgalommal és szenvedéllyel összegyűjtött óriási képanyag ugyanis a szó szoros értelmében szerves része a kötetnek, hozzátartozik a könyv műfajához.

Soha ennyi ember nem tekintette életcéljának a művészetet! Csak Párizsban – úgy mondják – több mint kétezer festő él... Soha ennyi információs eszköz (rádió, televízió, újságok, folyóiratok, plakátok, könyvek, film stb.) nem állott a képzőművészet népszerűsítésének a szolgálatában...

Mindezt már nem az Ismerjük meg Hollandiát című útikönyvből tudtam meg, hanem egy Rotterdamban élő hazánkfiától, akinek ugyan a névjegyén ma már az áll ott, hogy dr. J. Van Koni, de marosludasi korában még Várkonyi Jancsinak nevezték.