A HÉT50

A hatóságok sem a román, sem a székely kancellistákat nem tudták elszigetelni a néptől, sőt egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a fiatal értelmiség tudatosan vállalt népszolgálata történelmet formáló erővé rukkol elő.

Ma este nem volt jó kedvében, azért is választotta a csöndes tejkonzervet, amit most az asztalra állított, s a fiókban a nyitót kezdte keresni. Csak egy fényképet talált, azt a doboznak támasztotta, szembeült vele az egyik ormótlan fotőjbe...

„A könyvkereskedés eltartja a kiadót. Nem élünk a könyveink hasznából, én a könyveim tiszteletdíjából élek. Persze támogathatna valamelyik alapítvány, de minket nem támogat senki. Kormánypénzt meg nem fogadunk el attól a kéztől, amely a másikkal ázsiaiakat gyilkol”.

Ezúttal csak utalni szeretnék arra, hogy az idei ünnepinek szánt évad szerzői között a mi íróink közül Sütő és Baranga, a klasszikusok közül Shakespeare és Csehov nevével találkozunk, az évforduló előadásai között pedig ősbemutatón Csávossy György műve szerepel.

Mindenki azt papolja, hogy „a gyermekeknek írni nehéz”, „a gyermek a legigényesebb olvasó” (egyik se igaz), a gyermekekhez szóló irodalmat mégis periférikusnak tekinti az irodalmi közvélemény (nem csak nálunk, az egész világon).

Amikor a nagy férfiú nem tudja rá szánni magát a kockázatos határozatra, az íróasztalára helyezi a mágikus dobozt, s megvárja, hogy a színes golyó megállapodjon az igen-t vagy nem-et jelző feliratnál. Az elektronikus számológépek eközben okosan és diszkréten zümmögnek...

Jó néhányukkal – például az imponálóan érett és felkészült Egyed Péterrel – érdemes lenne irodalmi lapjaink szerkesztőinek máris behatóan foglalkozniuk. Sokat lehetne és kellene még beszélni az ezúttal harmadízben megrendezett irodalmi olimpia tanulságairól.

Erdély Európával nem 1848-ban találkozott először, hanem sok száz esztendővel korábban, de a forradalmi esztendő tavaszán Erdély és Európa kapcsolatában történt valami, ami különbözött a megszokottól. E kis ország értelmisége története folyamán először 1848 tavaszán vált az európai események aktív részesévé.

A szeretet, amelyen bármiféle megismerés nyugszik, magától jön. De legnagyobb nyereségünk, hogy immár nem érjük be, nem érhetjük be az általánosságban vett új megismerésével. Mindabból, amire megismerésünk irányul, a legértékesebb az ember.

A kötet ilyen mutatványok sorozata, s akinek kedve telik az ész- és légtornában, az elegáns, mosolygós könnyedséggel végre hajtott salto mortalékban, az szereti ezt a kötetet. De nem csak ezért.