A HÉT50

... állunk a pontonon, nézem a csatornán túli képet, amit már úgy megszoktam, mint ha itt ezen a parton, az állomás melletti házak valamelyikében születtem volna és töltöttem volna le egy életet, akárcsak ugyanabban a fegyházban... Babitsot parafrazálom...

Azt is elmondtuk, hogy A Hét igyekszik hű maradni immár mindjárt hároméves hagyományához: nemzetiségi jellegéhez, de félreérthetetlenül leszögeztük, hogy továbbra se szeretjük az olyan embert, akinek foglalkozása – a nemzetisége.

A kérdésben, potenciálisan, jelen van a válasz is, Marx kérdésében Marx válasza. Miért olyan a világ, amilyen, kérdezte, de a kérdést, erkölcsi felháborodása azonnal megfordíttatja vele: ha olyan, amilyen, miképpen lehetne mássá? Válaszait művében találjuk.

Megindító gyöngédséggel viszonyul D. D. Roşcához, egykori tanítómesteréhez, az általa hirdetett cselekvő, tiltakozó „hősi morálhoz“, annak mélyből fakadó indítékához és jelszavához: „A létező nem olyan, amilyennek lennie kell! Nem fogadhatjuk el a létezőt csak annál az oknál fogva, hogy van!“

Persze, nem állítottam és most sem állítom, hogy a film, amelyről vitatkoztunk, felülmúlhatatlan csúcsteljesítménye a művészi alkotásnak. Mindössze annyiról igyekeztetek meggyőzni, hogy jó színjáték. Az előlegezett némi elfogultságra azonban, úgy látszik, csakugyan szükség van.

Nem kétséges, hogy a grippe-front áttörése nagy jelentőségű győzelem. Az új védőoltás azonban hatástalan a mutánsokkal szemben, s így joggal tartanak attól, hogy az új immunológiai eljárás meggyorsíthatja a vírustörzsekben végbemenő mutációt.

„Az irodalom a társadalmi élet szerves része – írja egy 1934-ben megjelent tanulmányában –, és mint ilyen, alkotóeleme annak a hatalmas folyamatnak, amelyben egyén és tömeg, ember és társadalom, társadalom és természet a maga harcaival és kiegyenlítődéseivel végighömpölyög a tovatűnő évszázadokon.”