A HÉT50

A kivételes, nagy kalandregénybe kívánkozott, és Lám Béla úgy írta meg – a személyes kalandot, amely egyediségében ugyan csak vele történt meg –, hogy a fejünk búbjáig benne vagyunk valamennyien. Ezért olyan jó regény A körön kívül.

1958 szeptembere, az első Enescu-fesztivál: határkő a román zenetörténetben. Amíg a mester élt, elsősorban mint előadóművészt ismerte s rajongta a világ. Nemcsak a külföld, a nagyvilág, hanem a hazai közvélemény is csak másodsorban tartotta zeneszerzőnek.

A tudományos cikkek hihetetlen elszaporodásával kapcsolatosan a hatvanas években kezdték először emlegetni az „információrobbanást”. A jelenlegi helyzetet inkább információs környezetszennyezésnek nevezném, mert a szakirodalom mennyiségi túltengése már nem egyszerűen haszontalan, hanem káros.

„Valamelyik orosz főtiszt Zeyk rendkívüli vitézségét látva, egy kozáktól rendeletet küldött, hogy »ama vitéz magyart élve hozzák elébe.« Késő volt. Zeyk meggyőződvén, hogy menekülés nincs, pisztolyával agyonlőtte magát.”

Amint látszik, én is egyetértek az előttem szólókkal; az én véleményem is az, hogy minden vonatkozásban „létfontosságú” kérdést vetett fel Bodor Pál Nyílt levele, és ezt Dankanits Ádám és Cseke Gábor igen-igen figyelemre méltó gondolatokkal egészítették ki.

Végeredményben tehát állíthatjuk: a korszerű és elmés vizsgálatokból leszűrt újabb adatok azt bizonyítják, hogy az emésztőkavicsok nyelése, a madaraknak ez a táplálkozási alkalmazkodása, már legalább 60 millió éves.

A Sors és jelkép és az Istenek és falovacskák rokonsága a nemzedékeken túlmutató folyamatosságot jelzi, azt az eszmei közösséget, amelyet éppen a közösséghez tartozás elkötelező tudata alakít ki az íróban. Azt, ami a változó világban állandó gond és felelősség.

Soó Péter szimbolikussá növekedő története nem egyéb, mint a társszerzési vágy megszületésének (ős)mítosza. A kamaszkori, mitikus bizonytalanságba vesző emlékképek mind ezt sugallják.

Vajas még csak föl se pillantott. Válaszként bosszúsan megfricskázta a lapot, majd így szólt: „Képzelje, a CFR ismét kikapott!" A főnök leengedte szép fehér kezét. „Igazán? A fene egye meg. Ez már valósággal botrány.

Csak azt fordítok, ami megtetszik, ami közel áll hozzám. A legutóbbi időben a temesvári Orizont köré csoportosult román költők közül fordítottam többet, és igen sokat az egész fiatal, meglepően új hangú bánsági német és egy nyugatnémet haladó szellemű költői csoportosulás alkotásaiból.