A HÉT50

Közéjük tartozik – elsősorban – Markó Béla, aki nemrég önálló kötettel is jelentkezett a Forrás-sorozatban. De ugyancsak sok reményre jogosítónak véljük Adonyi Nagy Mária, Nagygarda József, Németi Rudolf, Pethő László, Szőcs Géza s Veress Gerzson pályakezdését is...

… A fordító mindig a lehetetlenre vállalkozik; olykor hűtlennek kell lennie a szöveghez ahhoz, hogy hű lehessen a költőhöz, akit fordít. Veronica Porumbacu is Radnóti szelleméhez maradt hű. Ahol nem volt más választása, inkább egyszerűsített, mintsem hogy hamisítson.

Most nyolcvanhat éves, de lankadatlanul dolgozik, s lám, erejéből még az ilyen társas vacsorákra is futja. Eszembe jutott nemrég megjelent szép könyve gyermekkori és fiatalkori prágai emlékeiről. Mert a nagyasszony onnan került Temesvárra, majd költözött ide Bukarestbe.

Nem volt átfogó világképük, de volt a kort tükröző életérzésük. Világlátásuk tehát életérzés formájában objektivizálódott. Ez a világlátás lírai és filozófiai lélektani elemekkel telített, naturalista színezetű és szimbolizmusba hajló életérzés-irodalmat szült...

Mai fizikánk alapja a kísérletezés és számítás, mindkét módszert ő honosította meg – jóval Galilei előtt. Leonardo da Vinci alkalmazta először a matematikában a + és - jeleket. Gépek tervezésénél is nagyon ötletesen alkalmazta a matematikai módszereket.

Olyan könyv ez, minek olvastán az ember végig érzi, amit addig csak tudott: hogy része az emberiségnek. Tudatosítja, hogy mikor gondolkozom, akkor bennem az emberiség gondolkozik. Az emberiséget féltem, ha félek. Furcsa, felemelő érzés

A majd harmincéves írói múltra visszatekintő, jószerint az egész világon ismert szerző, válfaja fölött ítélkezik ebben a félezer oldalas tanulmányában (Tudományos-fantasztikus irodalom és futurológia).

Vannak persze szavak, amelyeknek anyanyelvi megfelelőjét a legjobb indulattal sem lehet meglelni. S ha véletlenül meg is találjuk, a szokás, a lustaság, a kényelemszeretet alig engedi a nyelvünkre. (Gyermekkoromban a harisnyát mindig strimflinek neveztük.)

Hornyáknak abban a műfajban, világban mozgásba is kellene hoznia hőseit. S ez itt már nem irodalmi természetű kérdés, nem műfaji szükségszerűség. És mindannyian szeretnénk tudni, hova megyünk, mit mozdítsunk és hogyan.

A költő mint egyedüli mérce. A kitapasztalt idő és lét a mindenség mértéke. Szabadon – sosem egyenlően. – Az individualizmus eufóriás boldogsága. – A forradalom mint transzcendencia. – Személyes szabadság a tömegben. – Az egyesülés pillanatában a legtisztább magány. – A szerelem illúziója. – önmagán