A HÉT50

Országos csúcsom jobb volt az akkori férfi világcsúcsnál. Közepes fontosságú versenyen meg is tudtam volna ismételni ezt a teljesítményt, világversenyen azonban, amikor elvárták, mit vártak, igényeltek – meg voltam rettenve. Az 1955-ös EB-n történtek – lélektani kísérletnek is beillettek.

Ilyen szempontból a mű, mely arra vár, hogy az olvasói tudatban életre keljen, mint önálló struktúrával rendelkező művészi jel már eleve úgy artikulált, hogy az olvasót képessé tegye a katarzisra.

A szóbanforgó névtelen levél, amely egy nagysikerű színházi előadás és az azt elismerően elemző kritika ellen támad, felháborodott hangja ellenére is mulatságos, természetesen akaratlanul. Azzal fenyegetőzik ugyanis, hogy ha nem talál meghallgatásra, akkor „sok-aláírású" levelet ír majd a felsőbb szerveknek...

Beszélgetés Illyés Kingával. "A nyugati országokban hivatásos színész ritkán vállalkozik arra, hogy egymaga kiálljon a pódiumra, s két vagy három órán keresztül verseket mondjon. Tehát a közönség sincs szokva ehhez a műfajhoz."

Biztosan tudom, hogy egy osztálytársammal voltam, azt viszont már nem, hogy melyikkel. És, hogy rejtekhelyünkön távolról sem klórmész-szag volt (sőt) – ez is vitathatatlan filmtörténeti tény.

Varga Vilmos másfajta adósságot is törleszt: a vers- és irodalomkedvelő publikum ritkán jut hazai pódiumról közvetlenül és színvonalasan hozzá szóló, az egyetemes irodalom értékeit, nagy pillanatait tolmácsoló produkciókhoz.

„Csupa tökfilkót ábrázolni, ebben nem találok semmi érdekeset... Darabjaimban azért vannak vallomások, mert a darabok emberekről szólnak, s a gondolkodás, a hit és a filozofálás bizonyos mértékig hozzátartozik az emberi természethez.”

A „szabadúszó” grafikus bizonyos határokon belül, azaz a hajlamai, képességei, hajlandósága maximális határain belül természetesen azt a feladatot is elvállalja, amelyet nem a lelkére szabtak...

A vámtiszt kénytelen elkobozni az almákat. Hiábavaló minden tiltakozás, ez az előírás, a sziget fölötte kényes saját gyümölcsállományára és ilyen intézkedést hozott, hogy elhárítsa az esetleges gyümölcsbetegségek elterjedését.

„Bölcsessége” tulajdonképpen nem álszakáll, sokkal inkább arról van szó, hogy nem tudja és nem is akarja letagadni az egykori képzett filozófust. Saszet versben fogalmazott kérdései sosem a lírikus világra csodálkozásából fakadnak, ő mindig tudatosan kérdez