A HÉT50

Király valóságismerete és íráskultúrája is azt bizonyítja, hogy a fáziskülönbség nem a világból adódik; mi most már ott tudunk lenni Armstrong hangulatában s a kolompszó kitörölhetetlen hangulatában egyaránt. Sőt, Bartók és Brâncuși hangulatát már innen szállították a világnak.

A Hemingway-féle viselkedés és magatartáskódex csupa tragikus hősöket teremtett. Az volt Nick Adams, az volt Francis Macomber, Robert Jordan vagy akár Richard Cantwell is, mindannyian teremtőjükre, az íróra ütvén. De nem igazából tragikusak. Hanem javarészt saját hajlamaik, természetük, esendőségük áldozatai.

1955 szeptemberében Szentimrei még így dedikálta nekem Szentgyörgyi Istvánról szóló könyvét: „B. Lacinak e könyvvel köszönöm meg, hogy sok gondja között az én gondjaimat is szívén viseli”.

Egy éve jártam itt, és ami nem tűnt fel akkor, most hirtelen kísérteties erővel nyűgözte le a szememet: hogy a nagyvárosban az ember nemsokára teljesen a föld alá szorul, s csak itt-ott dughatja ki a fejét a fényre, mint a vakondok; az utca most már az autóké, a modern bölénycsordáé.

És ki a megmondhatója, hogyan őrizte meg Károlyi Mihály Gaál Gábor 1932-ből származó levelét: akkor ő Párizsban lakott, majd a háború alatt Londonba költözött, s végül a levél Budapestre, a Károlyi Mihály archívumba került.

A világirodalmi érték szempontjából tehát a meghatározó elem a műben kirajzolódó emberi-szellemi magatartás és tapasztalat érvényessége, jelentősége – természetesen elválaszthatatlanul a megformálás esztétikai szintjétől.

A Tragédia főszereplői, az Úr és Lucifer, illetve Ádám és Éva – illetőségüket tekintve is – két szint reprezentánsai, a Tragédiapedig „a két szint határán játszódik“, s a két szint: az evilági és az édeni reményteli „egybenlevőségét“ mutatja, illetve diszkrepanciáját, „ideál“ és „reál“ széthajlásait fájlalja.

„Mit óhajt az úr?! – kérdeztem olyan hangon, hogy a söntés mögött is meghallják. – Nem elég, hogy három napja itatom, még meg is akar vágni? Hát nem, uram, nálam ez nem megy... Szíveskedjék azonnal fölállni az asztalomtól!"

Hogyan történt hát a modern művészet, modern irodalom körüli cécó? Persze: a látvány s a látomás közt dúl mindig a harc. A látvány: ami már birtokba és leltárba került; a látomás a mindig incselkedő lényeg továbbhívó jelzése.

Az az őszinte melegség, amellyel Cantemir előadja a Habsburg-ellenes kuruc mozgalom eseményeit, önkéntelenül azt sugalmazza a mai olvasónak, hogy a Konstantinápolyban élő moldvai hazafi saját hazájának felszabadításán töprengett...