A HÉT50

Szerette és megsiratta Szilágyi Domokost, megérezte, hogy mindkettőjüket azonos lélekből gyúrták. Egybefűzte őket a költészetért és a költészetben felőrlődő lényük rokonsága: a költészet mint életforma. A teremtés örök próbája.

A maradandó élményt színezte, személyesebb vonatkozásúvá tette, hogy amikor a magyar színésznő a Miért nem jössz? előadása után bejelentette, a verset el szeretné mondani anyanyelvén is, Berde Mária fordításában, a taps felzúgott.

És lesz, ha két órára is, béke a lélekben, jóérzés, valami, ami a megszólalásig hasonlít a boldogsághoz. Azóta még erősebben vágyom, Sándor, az efféle bolondságra. Azóta, hogy nem feledem azt a vasárnap esti találkozást. A Műtétet, amely oly romantikusan bolond, olyan bírálhatatlanul emberi.

Fölemeltem a puskámat, de abban a pillanatban egy másik dörrent a hátam mögött, és a veres hajú felbukott... Később megtudtam, hogy egyik társa lőtte le... Lehet, hogy a medvét akarta megcélozni, de az sincs kizárva, hogy ő is felbőszült a jeleneten...

A második Stendhal ebben az igen önkényes felbontásban az elemző és önelemző. Az emberi szív és agy fürkészője, az érzelmeké és gondolatoké. A lélekbúvár, akit minden érdekelt, de nem csillapulón leginkább az ember. Jelleme, belső világának mozgása, alakulása.

Érthetőség, tudományos pontosság, szaknyelvi tisztaság tekintetében is legmagasabbbra tenném a mércét. Mert itt nem oktatók által irányított egyik-másik iskolai osztály tankönyveiről, hanem sok korosztály, nagy tömegek tudományos-műszaki képes ábécéiről van szó.

Azt valósággal élvezem, ha nyelvet öltenek rám, de ha hülyének tartanak, én mutatok szamárfület. Eredetiben nem tudom idézni, de Ábrányi Emil fordításában így hangzik Cyrano hördülete: „Mert magamat kicsúfolom, ha kell, de hogy más csúfoljon, azt nem tűröm el!”

Felesége most bizonyára kikorrigálna: színész-aviatikus – mondaná, és így igaz. A büszke címmel a század elején Molnár Ferenc tisztelte meg, s ez a kettősség, talán nem csalódom, mind a repülés, mind a színjátszás történetében egyedülálló.

Voltaire és Goethe egyetértésben élt korával, Kossuth mindvégig szembeszegült vele. Ami e látszólag ellentétes viszonyulási módban közös volt – az a szenvedély. A megismerés és reagálás szempontjából legtágabban és legésszerűbben értelmezett „kaland”.

Korunk matematikáját az axiomatikus gondolkodás jellemzi. Szinte minden matematikai diszciplínát axiomatikusan építünk fel, azok pedig, amelyeket nem ilyen alapvetés nyomán tárgyalunk – axiomatikusan megalapozott diszciplínákban gyökereznek. Felmerülhet a kérdés, hogy…