A HÉT50

A román néppel való együttélés hagyományai, a testvériség vonzóereje és hétköznapi gondjai Sütő írói és ettől elválaszthatatlan közügyi tevékenységében mindig kiemelkedő, azaz magától értetődő helyet foglaltak és foglalnak el. Ez az ágas-bogas problematika úgy jelentkezik írásaiban, mint életünkben.

„Omszkban kiváló ember volt, de semmit sem írt; Prágában kocsmatöltelék lett, és megírta a cseh irodalom egyik legjobb alkotását. Szibéria még talál jó katonai biztost; a Švejk, a derék katonát azonban nem írhatta volna meg senki más.”

A riporternek úgy tűnik, hogy az ellentmondásoktól függetlenül az ügy világos. Bizonyos részletkérdések ugyanis nem osztanak és nem szoroznak. Két dologért azonban aggódik. Szeretné, ha a bejutott diákot a tanárok és társai minden előítélet nélkül, érdemei szerint kezelnék. Másrészt pedig...

A Sors és jelkép egy darabkája az én életemnek is, ettől még írhattam volna róla, de most egy véres csatának vörös zászlajaként lobog vörös borítólapjával, nem könyv immár, amit esztétikai vagy egyéb kategóriákkal fölmérhetek, hanem...

És ott volt „az öreg” mellett akkor is, amikor a nagy baj érte, amikor a szív nem bírta tovább. Őrizte kéziratait, gyöngybetűs följegyzéseit és leveleit, egy élet szellemi és tárgyi hagyatékát. Ott volt a Korunk új folyamának megindításánál is.

Dimitrie Cantemir hatalmas és sokirányú életművében a világi humanista gondolkozás egységesítő szempontjai fokozatosan háttérbe szorítják a kezdetben uralkodó miszticizmust.

Paradox módon ezért láthatja úgy Bodor Pál némely esetben, hogy a diákok irodalmi érdeklődése számottevőbb, mint matematikai tájékozódása... Hogyne látszana így, ha a líceumban, ahol általános műveltséget kellene nyújtanunk, kis irodalomtudósokat akarunk nevelni...

A kritikus a szerző helyében a harmadik regény címét írta volna az egész trilógia élére. Emberek vagyunk – valójában erről szól ez a mű; emberek vagyunk itt és most, a történelem fordulópontjain és viharaiban...

Szerintem minden ma él, ha jelenünkre közreható ereje van. Vörösmarty Mihály számomra nem hagyomány, hanem termékenyítő mai valóság. Irodalmi kultúránk határvonalakkal való felszeletelését nem tartom egészségesnek. Olyan ez, mintha a tíz évelőtt elvirított és a ma virító kankalinról megkülönböztetéssel akarnánk beszélni.

Akkor azt javasolta dr. Teleki: a legjobb az lesz, ha magyar nyelven tartom meg előadásomat, és ő fordítja majd szerbre. Így is történt, s minden zökkenőmentesen folyt le.