A HÉT50

Flaubert a Bovarynét utálattal, óriási erőfeszítéssel írta. „Amire a Bovarynét tanulmányozva először felfigyelünk – mondja Sartre –, az a kudarc; egy ember kudarca, aki megadja magát sorsának, aki gyermekkorában elvesztette önmagát.

A nemzetiségi lét és ennek tudata a Vakvágányon hőseinek mindennapi életében, apró és akár személyes problémáiban van jelen, nem „nemzetiségi kérdés” valamilyen elvont és ünnepi értelemben.

Vágtató-rohanó-repülő állatok képeiből a szabadság fizikai érzetének csak­nem bőrön tapintható érzékiségű képzetét kelti, s végül az egyre gyorsuló képsort egy állatkertben, a rácsok mögül a gépbe néző csim­pánz hosszú premier plánjával vágja el.

Csak helyeselhetjük tehát, hogy Erdélyi felveti a fényképészeti mú­zeum megteremtésének gondolatát. Azt hiszem, kutatási nehézségeik során már sokan hiányolták ezt az intézményt, ahol a pusztulásnak in­dult lemezeket restaurálnák.

Zsol­dos ugyanis felfigyelt a tűzre, de hallatlan lélekjelenléttel kivárt. El­kezdett konkurrálni az égő színpad­dal. Szembe merte helyezni a natu­ralista tűzzel a művészet tüzét és megtörtént a csoda.

Távozásakor már tudjuk, hogy e kor legnagyobb hatású és legvi­tatottabb gondolkodói közé tartozott. A marxista esztétikai és kritikai gondolkodásnak pedig messze társai fölé emelkedő képviselője volt és marad.

Az esszéírás – állásfoglalás; több értelemben is az. Állásfoglalás a dolgokkal szemben vagy a dolgok mellett, állásfoglalás a ráció nevében a diszkurzív intellektus renyhesége ellen, állásfoglalás a telítettség nevében az üresség, a laposság, a banalitásból áradó unalommal szemben.

Az elkeseredett ember, aki egy levéllel korábban istennel helyezte egy szintre, mondván, hogy csak ők ketten segíthetnek rajta, és tanácsaira (amely szándék volt és ítélet) határozott választ küld: ön uram egy kozmikus naiv.