A HÉT50

Fiatalkori kísérletezések után, amelyeket szintén nem a viharzó változások, ha­nem az érlelődő must karcos íze jellemeztek, 1904-ben egyszerre négy kötetével lépett be a román prózaírás élvonalába.

Nem kétséges azonban: a „múzsátlan” publicisztika szűkebb területén is ihletett, „született” tehetségre van szükség, hogy szándék és megvalósítás, szerző és olvasó közéne hullhasson le az unalom közlésgátló, szürke függönye

A film azáltal, hogy a teret szét­rombolja és újraalkotta, azzal, hogy az önmagával egyenlőnek érzékelt fi­zikai valóságot szabadon kezelhető elemeinek sorozatára bontja és építi fel újra a néző tudatában, egyúttal az idő felett is korlátlan hatalmat nyer.

Végezetül ki kell térnünk e nem ünnepi, csak alkalmi megemlékező cikkben az olvasókra. Támogatásuk, biztatásuk, sűrűn érkező leveleik nélkül létünk, tevékenységünk elbizonytalanodott volna.

Kétségtelen, hogy a klasszikus minták szerint kialakított szerkesztéssel, az ilyen értelemben felfogott „re­gényességgel” sikerül lekötnie érdek­lődésünket. A regényíró örök idők óta olvasmányosságra törekszik.

Merészelt nagyra vállalkozni s drámatörténeti ciklusok, később a kolozsvári szabadtéri játékok ennek a megfontoltan merész színházpo­litikának voltak az eredményei. Milyen régen nem láttunk egyetlen színigazgatónktól sem ilyen nagy­szabású vállalkozást, sőt még kísérletet sem ilyesmire.

A költészet nem szekták megszállott híveinek imaszövege, hanem alkalom a mások megértésére, felhívás a közösségi eszméletre, az egymást kereső testvériségre. A visszafogott hang hasonlót mond az üvöltővel

Írástudóink azokban az időkben a párizsi egyetemen szerezték műveltségüket. Várad és Gyulafehérvár XV. századi püspökeinek gazdagon díszített kódexei olasz kapcsolatokról és a reneszánsz mű­vészi ízlés meghonosodásáról valla­nak.