A HÉT50

A nyelv nem mellékes külső forma, nem felszín, külszín, héj vagy ringy-rongy ruhadarab, hanem szellemi, emberi, társadalmi és személyes meghatározó lényeg, mert közösségi és egyéni létforma, meghatározó létfeltétel.

Jordáky Lajos Kovács Katona Jenőről készülő monográfiájának bevezető fejezete a romániai magyar irodalom Korunk-körének egyik sokat – és joggal – emlegetett, de kevésbé elemzett, a fasiszták által meggyilkolt írójára irányítja figyelmünket.

„Trahanache… távolról sem a klasszikusan felszarvazott Boubouroche-nak, Courteline hiszékeny hősének a vetélytársa – ahogyan a múltban látta kritikánk némelykor –, hanem a cinizmus megtestesülése.

A bot a maga egyszerűségénél és nagyszerű fizikai tulajdonságainál fogva millió éveken át volt hűséges segítőtársa az embernek. Segítségével az ember megnövelte karjának hatósugarát és megsokszorozta cselekvésének hatóerejét.

Az akaratlan megfeledkezés az irodalmi fejlődés eleven folyamatát, az állandó megújulásból kialakuló folytonosságot, az új és a régi harcának dialektikáját, sokszínűségét és bonyolultságát egyszerűsíti le, szegényíti el megengedhetetlen módon.

Biztos vagyok benne, hogy egyetért velem Mikes, Kőrösi Csoma, a két Bolyai odébb, és közelebb az időben Orbán Balázs is. Ők a legnemesebb értelemben európai szellemek is voltak, mert haladók és újítók, akárcsak a szecessziós Kós Károly…

A háború utolsó napjaiban vagyunk, drámai fejlemények tartják izgalomban az egybegyűlteket. S Iput arra kérik, kutassa ki és fedje fel, ki ölte meg a falu határában talált német katonát, ő azonban ennek a gondolatát is visszautasítja...

Az élő irodalom történészének tehát sokkal inkább kell kritikusnak lennie, mint más korokkal foglalkozó céhbelijeinek, s műve rangját is az határozza meg elsőrendűen, hogy mennyire fogékony ízlésű, ítélőereje lépést tart-e minden esetben intuitív képességével, végül: értékítéleteit milyen mértékben tudja a jelenség feltárásával alátámasztani.