A HÉT50

Boleráz Antal kellő tapasztalat és tudományos dokumentáció birtokában jutott el oda harmincesztendős korában, hogy megalkossa készülő szintézisének, „A méltóságát veszített világ”-nak… a címét.

A szürrealista Apollinaire nem kisebb költő a szimbolista-impresszionista Verlaine-nél. A lírai realista Arghezi nem kisebb költő a romantikus Eminescunál. Illetve, ha valamelyikük nagyobb lenne mégis – semmi esetre sem a téma vagy az irányzat teszi ezt.

Később olyan hírek jöttek, hogy az egész osztag hazafelé közeledik, egy-két hét s a letelt vesztegzár után itthon vannak. Ekkor tegnapelőtt, mint mennykőcsapást a derült égből a hirtelen kétségbeejtett asszony hivatalos tudósítást kapott a bajtársi szolgálattól...

Egyetlen példát erre nézve, s a kedélyek helybenmaradása végett Tamási művéhez kapcsolva. Énekes madár című vidámjátékát Németh László remekműként értékelte, egy honi kritikusunk pedig, félszájú elismeréssel „ügyesnek” – csak épp hogy nem ügyeskedőnek – minősítette.

Az új ipari állam Leviatán. Még a polgári korszak kezdetén Hobbes dolgozta ki a teljesen autoritárius állam elméletét. Olyan állam képét vázolta fel, amely kizárja a törvények és intézkedések elleni szervezett fellépésnek vagy vélemény-nyilvánításnak még a lehetőségét is.

A találkozás pillanatában a két részecske megsemmisül, annihilálódik, rejtett belső energiájuk a közismert E=mc2 einsteini összefüggésnek megfelelően felszabadul. Szó sincs az anyag eltűnéséről; a részecskék szubsztanciális jellegű tömege elektromágneses erőtérré válik, amelynek szintén van tehetetlensége, tehát tömege.

A hozzátartozóra, a beteg rokonára, szomszédjára, munkatársára tehát az áttételi szíj szerepe hárul: ügyelnie kell, hogy a beteg betartsa az orvos utasításait, és értesítenie kell az orvost a beteg helyzetében bekövetkezett bármely változásról.

Karácsony van vagy újév, a falu hóba süpped, s valami örök, a történelem folyamán sohasem oktalan jobbra-vágyakozásba, kék árnyékokkal száll le az este; házról házra járnak a kolindálók, s ahol máskor úgylehet az ebekkel ugattatták volna ki őket, most tiszta búzát öntenek a tarisznyájukba.

Most, amikor kiosztották az Írószövetség 1971. évi irodalmi dijait, elmondhatjuk, hogy a zsűrinek a legnagyobb gondot éppen az irodalomkritika, esszé és irodalomtörténet okozta, itt volt a legnehezebb a választás, a figyelemre méltó művek örvendetesen nagy száma miatt.

A város egy rétege, a nyárspolgárság sose tudta „lenyelni”, hogy az a második feleség bizony cigány volt. Meg aztán az se tetszett, nem volt egy „comme il faut” dolog: hogy az örökbe fogadott kislány történetesen zsidó!